Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Önnevelés

2013.01.13

 Önnevelés

 

Már vizsgáltam magamat és figyeltem a célra. Elkezdődött körülöttem a munka és remélhetőleg elkezdődött bennem egy fejlődés… Most folytatnom kell „önmagamat”… Weöres Sándor, „ a teljesség felé” c. prózájában  így írja: „egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”. Ez a „létra” természetesen nem éri el az eget, de azért nélkülözhetetlen. Úgy hívják:

 

Ö n n e v e l é s.

 

  1. Nevelnem kell a természetemet

 

Ha nem teszem, beáll a kegyelmi életem trombózisa, befékeződik a fejlődésem, szétmállik a személyiségem, Krisztus üszkösödő tagja leszek és „hűlt helyemen” felismerhetetlenné torzul az egyház…

            Luther Márton (1483-1546) iszonyú csalódása a római egyházban praktikus okokkal kezdődött. Látott gazdag papokat és egymást csaló házasokat, látott gyónás után könnyedén vétkezőket, és mise utáni pletykázókat, úgy találta, hogy a megkereszteltek és a megbérmáltak élete semmiben sem különbözik a pogányokétól… Ördögi gyanú támadt a szívében: a szentségekben nem történik semmi sem, azok csak szép ceremóniák, hiányzik belőlük Krisztus. Szerinte az emberek reménytelenül legyengültek az áteredő bűnben, se maguk, se más nem segíthet rajtuk, egyedül abban bizakodhatnak, hogy az életük végén Krisztus irgalmasan beborítja őket a palástjával, hogy ne látszódjanak a bűneik…

            A tridenti egyetemes zsinat (155-1563) alaposan megvizsgálta ezt a problémát. Rájöttek, hogy nem az a probléma, hogy Krisztus hiányzik a szentségekből. Az a gond, hogy mi hiányzunk, emberi természetünk neveletlen, készületlen, alkalmatlan a kegyelemmel való találkozásra. Miként a villanylámpa izzójában az egyik, vagy másik póluson elszakad wolframszál esetében az eredmény ugyanaz: sötétség… Itt is hasonló: ha az „ember” hiányzik, az Isten is tehetetlen… (miként salakdombon hiába vetek virágmagot, vagy képtelenség fehér garbót mosni fárad olajban…).

            Az ember Isten előtti megigazulásáról kirobbant hatalmas vitából számos olyan felismerés származott, aminek pedagógiai vetülete is van. Pl.: „a természetfölötti erény beállít ugyan a maga tárgyára és hajlamosít megfelelő tettekre, de hogy a lélek jellegéből (öröklöttség, megszokottság…) fakadó nehézségek is elháruljanak, ahhoz megfelelő gyakorlat kell.” (Schütz: Dogmatika II) Isten nem teremti a kegyelmet bele a lélekbe, hanem kicsiholja a lélek természetfeletti fogékonyságából. A tridenti zsinat VI. ülésszakán így fogalmazták meg a katolikus tanítást: „Felnőtteknek a megigazulás kegyelmének megszerzésére erkölcsi jótettekkel elő kell készülniük. A kezdő kegyelem nem ellenállhatatlanul hat a szabad akaratú emberre, hanem csak akkor, ha közreműködik vele…  Ez az előkészület, ez a közreműködés megtanulható.

 

  1. Kezdődik az elcsendesedéssel

 

A csend nem a zaj szünete. A csend az Isten hullámhossza, a beszéd édesanyja A csendet meg kell teremteni és elszántan őrizni kell. Mély elhatározások, eredeti felismerések, maradandó élmények csak a csendben fogannak. A csendet is tanulni kell, és minden korosztálynak újból és újból tanítani is kell. A modern lelki írók döntő fontosságúnak tartják.  Az amerikai trappista – Thomas Merton (Senki sem sziget), a német bencés – Corona Bamberg (Az emberség ára), a svájci Boros László (Köztünk élő Isten és Az emberekben felénk hajló Isten), a nicaraguai Ernesto Cardenál (Élet a szeretetben)…. Számtalan kitűnő gondolatot adnak. A táborainkban is és a kisközösségi összejöveteleken is, a közösség életkorának és minőségének megfelelően fokozatosan meg kell honos jtanunk az összeszedettségnek ezt a formáját. Nem hurcolhatjuk magunkkal mindenhová a lármánkat, a kényelmünket. Ez feltétele a továbbiakban a tisztánlátásnak. Nekünk nem kell ezt a világot a végtelenbe hosszabbítanunk (miként a mohamedanizmus túlvilág hite képzeli…). Persze nem is kell kilépnünk belőle (miként azt a buddhizmus, vagy a keleti transzcendentális meditációk hirdetik), hanem rendszeresen érintkeznünk kell a „másik” világgal. Ezt kínálja a csend, a két világ közös határsávja… Ezek után a természet nevelése és a kegyelem gondozása folytatódik az egymásra épülő 3 szinten.

 

  1. Természet nevelése és a kegyelem gondozása

 

Egymásra épülő 3 szinten:       

    • Érzéki
    • Szellemi
    • Kegyelmi szint

Munka alatt áll mindhárom képességem: a megismerő, a törekvő aktív (akarat) és a törekvő passzív (érzelem). Alapelvünk, hogy a teljes embert neveljük a krisztusi teljesség felé. Tehát minden szinten, szinte mindent csinálunk, mégpedig egyszerre, miként egy toronyház építésekor is egyszerre épül minden, s nem pedig úgy, hogy előbb felépítik az összes előszobát, majd lépnek tovább… Ez a nevelési elv forradalmian más, mint a tantárgyakra szétosztott (és szétesett) hitoktatás. Ezért messze hatékonyabb a kisközösségi munka a tömegnek szánt előadásoknál. Ezért igaz a tapasztalat, hogy egy tíznapos tábor többet ér egy évi otthoni munkánál…

            A gyakorlatban persze nem magyarázzuk agyon a tetteinket. Ez a ránk bízottakat halálra untatná, magunkat meg könnyen az aggályosság lelki betegségébe kergetné. Elég annyi, a mi munkánkban minden mögött meggyőződés áll. Munkánknak menetrendje van, vagyis nem rögtönzésekből férceljük össze programjainkat. A ki nem mondott, de a mélyben jelenlévő és egymással hosszútávon összefüggő nevelési elveinket szuppozitumoknak mondjuk. Ezek, mint a jó értelemben vett időzített bombák, többnyire később lépnek működésbe… Egy kalandos, kemény hegyitúra, egy nyafogás nélkül átvészelt éjszakai vihar, vagy egy óriási munkával járó Szellemi Olympiász – lehet, hogy mint egy titkon telepített akna, csak későbbi érintésre robban. Éppen akkor, amikor kell. Például egy házassági válságban erőt ad a hűséghez, vagy visszasegít a bűnbánathoz…

            „A nevelés alapvető feladata: rendszeresen és céltudatosan jó szuppozitumokat helyezi el a nevelendőkben.

Szuppozitumok            - az értelemben: jó fogalmi tisztázások, jól leszűrt tételek, elvek, értelmezése, látásmódok, az ismeretek jó rendszerezése, válogatások…

- az akaratban: határozott választások az értékek között, ismételt elhatározások, motivációk, étélt sikerek és kudarcok,…

-  az ösztönös érzelmi világban: eddigi begyakorlottságok, edzettségek,

-  rossz emlékek nyomán: iszonyok, félelmek, dühök, vágyak,

-  átélt jó érzések után: vonzódások, ragaszkodások igények…

- a szívben: a meghozott áldozatok ereje, a kiépített – megélt értékek stabilitása, harmóniája…

Összefoglalásként: szuppozitum mindaz, amit tudva – nem tudva beszedtünk magunkba és hordozunk

 

4. Konkrétabban annyi látszik kívülről, hogy színesen és szívesen éljük az életünk. Kitűnő a hangulat, bár kemények a túráink. Mi nem nyafogunk, kólázunk, rágózunk… Nincs fölös vita és hőbörgés. Élvezzük a teljesítményt, miközben nemcsak Kőrösi Csomára gondolunk, hanem pl. az értünk sokat szenvedő Krisztust követjük egy nagyszabású keresztúton – mondjuk 14 helyen át…. Az összejöveteleket valami érdekességgel, de mindenképen pontosan kezdjük, és rendszeresen tartjuk. A versenyek, szereplések, mesterségek, próbák, szolgálatok – mind mind az akaratot edzik.

A számtalan megfigyelési gyakorlattal, pantomin előadásokkal, elmények, emlékek rögzítésével, ismétlésekkel, megbeszélésekkel, társasjátékokkal, lelki olvasmányokkal, zarándoklásokkal, szentíráselemzésekkel… fejlődik az értelmünk. Egy reggeli torna a harmatos réten, vagy egy esti ima a hamvadó tábortűz mellett, felejthetetlen találkozások nagy egyéniségekkel, éjszakai vadlesek, akadályverseny ismeretlen terepen és egy hegytetőről meglesett napfelkelte, évtizedekig emlékezetes, felhangolja a kedélyvilágot.

Lassanként rendezetté válik az életünk. Megtartjuk az értérendet:

·        Szükséges

·        Hasznos

·        Kellemes

Ez az értékrend dönti el, hogy milyen sorrendben cselekszem. Beosztjuk az időnket. A napirendbe (amelyet egy-egy napra is elkészítek, de van egy hónapra előre ütemezett rendem is!) józanul csak a „minimumokat” vesszük be. Ezeknek semmiképpen sem szabad elmaradni:

-         A biológiai minimum (alvás, evés, mozgás, levegő)

-         A teológiai minimum (napi ima, szentírásolvasás, a hétköznapok folyamán 1 szentmise, 1 adoráció, megszentelt vasárnap, rendszeres továbbképzés, szentgyónás, szeretet-szolgálat)

-         A társadalmi minimum (szülőkre szánt idő, családdal való törődés, kisközösség, közügyek…).

Még a bűnbánatunknak is van rendje. Ajánlatos ilyen csoportosításban bánni a vétkeinket – bánjuk, amit:

-         Isten

-         Embertár

-         Saját „talentumaink” (egészség, tehetség, idő..) ellen elkövettünk.

A rendezett körülmények jótékonyan visszahatnak. A régiek ezt így mondták: „serva ordinem, et ordo sevabit te! – Őrizd meg a rendet és a rend megőriz téged!” így már akadálytalanul közelíthet az Úr…

 

  1. Az előkészített földben bőséges a termés (Mt 13,23)

 

„Aki a kezdő kegyelemmel együttműködik, képes lesz olyan cselekedetekre, amelyek a megigazultság állapotát közvetlen előkészítik…” Ezek a megtérés és a hit.

A megtérés döntő fontosságú. A fiatal Jézus ennek sürgetésével kezdte nyilvános működését (Mk 1,15), és az induló – pünkösdi Egyház is ezzel a programmal lépett ki a világ elé (ApCsel 2,38). A megtérés „egész gondolkodásunk, érzésvilágunk, belső és külső magatartásunk gyökeres megváltoztatását jelenti. Negatív eleme a lemondás a bűnről, az önakartról, a pénzimádatról, a hatalom és az érzéki élvezet után való törekvésről. Pozitív eleme a hit. Kétféle megtérés lehet aszerint, hogy kinek adja az Úr. Van 180 fokod fordulatot eredményező megtérés és ismerjük a jó irányban lévők megtérését, amelyben a langyost (Jel 3,15-16) felforrósítja a kegyelem (ez a „második megtérés”) Ezzel kezdődik a tudatos keresztény élet. Imaéletünk rendszeres és magától értetődő lesz, mint a lélegzés. Feleősen kezdünk gazdálkodni az időnkkel, pénzünkkel, tehetségeinkkel (Mt 25,14 – példabeszéd a kamatoztatandó talentumokról).

Az önnevelés folytatódik és az látszódik is az egyre változatosabb imamódokban, a kérőima mellé csatlakozik a hálaadó, majd az engesztelő és a dicsőítő ima.

Mindennapos igényünk lesz az elmélkedés. Két fő fajtája van: a Szent Ignác féle („kolerikus” módszer az Igazság meghódítására, minden oldalról, minden képességünkkel…), éa a párizsi Szent Sulpice-i plébánián alakult papi reform közösségétől származó Szulpiciánus féle („melankolikus” módszer – a Szeretet megélésére, a kegyelemre figyelve – érzelmesen). Mindkét módzser részletes, de száraz ismertetése megtalálható Tanquerey Czumbel: A tökélete élet c. művében. Modernebbül, részletesebben Mócsy Imre: Nyitott szívvel c. művében, a lélektani állapotokról a legmodernebben Szentmártoni Mihály-Benkó Antal: A lelkiélet lélektanához c. könyvben.

Az önnevelés, jellemnevelés témájáról kezdőknek lendületes történetek, jó részben felhasználható lelki olvasmány: Tóth Tihamér: A jellemes ifjú

Ez mind, mind még az ember munkája, ez a vetés…., a növekedést pedig az Isten adja (1Kor 3,6) – és kérjük, hogy adja!

 

/6. a hétvége csendjében, s aztán otthon, végezz a lelkeden rövid átvilágítást. Kérdezd meg magadtól:

Mennyi a csendem? (hová, mikor menekülhetnék…, mit kellene ehhez feláldoznom?)

Milyen imafokon állok? (mennyi időt szánok erre, lejegyzem-e a fölismeréseimet…?)

Milyen lelki olvasmányokat tervezek a tavasszal? (kitől kérem kölcsön, mikor adom vissza…?)

Milyen időközönként végzek lelkiismeretvizsgálatot? (hány percig…, kérek-e kritikát…?)

Miket határoztam el az elmúlt félévben, vagy az utolsó gyónásomban? (ezekből mennyit hajtottam végre… meddig tartott a jó elhatározásom… hogy tervezem a folytatást…?)

 

Azzal a felelősséggel végzem a Vezetőképzőt, hogy egyszer megvizsgálják a munkámat, hogy milyen alapra, miből és hogyan építettem… (1Kor 10-13)

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>