Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Játékelmélet, játéktanítás

2013.01.13

 Mottó: „Jó szóval oktasd, játszani is engedd” (József Attila)

 

 

Játékelmélet, játéktanítás

 

 

I.                   Játékelmélet

 

 

  1. Mi a játék?

 

A játék eredendően az emberre jellemző, saját maga által kialakított keretek közötti szabad, célra törő cselekvés, amelyet az ember magáért a játékért végez. Keretei a valóságnak, általánosnak elfogadott körülményeken kívüliek, Így a játszó tulajdonképpen szerepet vesz fel a játékban, „valódinak” elfogadott személyiségéből többé-kevésbé kilép.

            Azt szoktuk mondani, az állatok is játszanak. Bizonyos értelemben ez igaz, de alapvető különbség, hogy ez nem tudatos tevékenység Az állat csak olyan értelemben „játszik”, hogy adott mozdulata, tevékenysége nem „komoly” (pl.: a kutya birkózása a gazdájával, vagy a macska vadászata a pamutgombolyagra – a zsákmányszerző, vadászó ösztön játékos megnyilvánulása). Ezt nevezhetjük a játék primitív szintének. Meglétéből arra következtethetünk, hogy a játékosság nem kizárólag valami racionális, gondolkodáshoz kötött funkció, hanem mélyen gyökerezik a létben a teremtésben, túlmutat fizikai korlátainkon. Van tehát valami természetfeletti a játékban? Hiszem, hogy igen! Okkal és joggal szoktuk emlegetni, az Úristen játékos kedvét, pl. ha teremtés ezer színére, csodájára, változatosságára, szépségére gondolunk. Van valami játékosság abba is, hogy a Gondviselő életünk során újabb és újabb helyzetek elé állít minket. Nagyszerűen, humorosan időzítet örömöket ad vidámításunkra, vagy kisebb-nagyobb fricskákat terelgetésünkre, nevelésünkre. A játék is – mint a teremtésben minden - , Istentől ered.

 

 

  1. Mire jó a játék

 

Rubinstein mondta: „ A gyerek azért játszik, mert fejlődik, és azért fejlődik, mert játszik.” A csecsemő boldogságban fürdik, ha megcsiklandozzuk a talpát vagy mozgatjuk a maciját, és ezt ismételgethetjük naphosszat. A kisgyerek játéka már alkotó jellegű: kockákat rak egymásra, formákat a helyükre, később rajzol, várat épít. A felnőtt pedig komoly fizikai-szellemi teljesítményekre képes a játék érdekében. Ahogy az ember nő, fejlődik vele fejlődnek játékai. Nem véletlenül: hiszen nőnek a játékkal szembeni igényei elvárásai. Fejlődése különböző szakaszaiban különböző játékokra van szüksége: mindig olyanra, amely előre viszi, amely kihívást jelent és ez által izgalomba hozza, élményekhez juttatja.

            A játék nem csupán fejlődik bennünk, hanem visszahat és fejleszt: figyelmet, ügyességet, akaraterőt, önuralmat, képzeletet, önbizalmat, győzni és veszíteni tudást, közösségi érzést, felelősséget és még rengeteg mindent. Ezért olyan hihetetlenül fontos eszköze nevelésünknek a jó játék! Erről a későbbiekben – fontossága miatt – külön fejezetben lesz szó.

            Gyakran hallott – és szerintem bizonyos fokig téves – közhely, hogy a játékban „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”. (Őszinte részvétem annak, aki ezt mondja.) Igaz odáig, hogy a játék az eredménytől függetlenül nagyon sokféle örömet, élvezetet okoz, a résztvevőknek. Ám olyan partnerekkel, akik nem akarnak győzni, csak az idejüket így-úgy agyoncsapni, nem érdemes játszani! Az ilyen játék óhatatlanul ellaposodik. Szerintem a jó játék jelszava valahogy így hangzik: Győzni, de nem bármi áron! A Játék egyik legfontosabb eleme ugyanis a „fair play”vagyis a sportszerű, szabályos, becsületes játék! Ha ezt az elvet betartják, a játék a vesztesnek sem lehet igazán keserű, a győztesnek pedig így tiszta öröm. A bármi áron – értsd: akár csalással, szabálytalanul vagy durván – való célratörés megmérgezi a játékot, az ilyen játékban még a részvétel sem lesz fontos (sőt).

 

 

3.  A játék, mint a nevelés eszköze

 

Szentmihályi Szabó Péter írja Science fiction című anti-utópia-versében a következő verssort: „Gépvilágosság, géphang, gépmeleg. A műgyerek műnyulakkal játszik.” A gameboyok, szuper Mariok, elektronikus szimulátorok korában nem is látszik nagyon távolinak a megvalósulás. Megkockáztatom a kijelentést: nem eredendő konzervativizmusban szenvedek, amikor ezeket a „játékokat” kritizálom. Ezúttal nem is akarok kitérni ezek sok veszélyére, olyanokra, mint a pszichológusok és orvosok által egyre többször emlegetett személyiség- és egészségkárosító hatások, mint a szülők „el van vele a gyerek, addig sem kell vele foglalkozni” – jellegű magatartása. Most csak a fentiekben említettek szellemében vetek föl néhány gondolatot. Ezek a „játékok” a gyerekek számára abban a korba válnak elérhetővé, kezelhetővé, amikor már a szocializáció szakaszába lépnek, vagyis amikor a társas kapcsolataik kialakítása, a közösségi lét tanulása a természetes és fontos feladat. A „játékok” azonban pont ebből a közegből emelik ki a gyereket, aki nem társaival, hanem készülékekkel „játszik”. Ráadásul ezek a játékok csak bizonyos, kevés számú készséget fejlesztenek (ha egyáltalán), mint pl. a reflex, reakcióidő, itt-ott egy kis logika. De ezt is sokkal szűkebb szférában, mint a valós élet. Ha egy ilyen ”játékot” elfogulatlanul megfigyelünk, hamar rájövünk, hogy valóban ”műnyúl”, amolyan kirakat-dolog: csodálatosan fejlettnek látszó grafikája, hangeffektusai…, egyszóval technikai kivitele ellenére a valóságnál összehasonlíthatatlanul szegényesebb, és még ezt is készen adják, vagyis a „játékos” fantáziájának nincs szerepe, teljesen tétlen. További komoly hiányosság, hogy nem fejlesztenek igazán: ha a gyerek egy „játékot” megtanul, attól kezdve csak ismételgeti a megoldásokat, nem szembesül új kihívással, emiatt viszont a megoldás sikerélménye is értéktelenedik, „ál-sikerré” válik. Változatosságuknak pedig gátat szab – még a jómódúbb családokban is – az áruk és eszközigényük (pl. komoly számítógép kapacitás). Fő hibájuk azonban a mesterséges voltuk, vagyis az, hogy a gyereket olyan közegbe, „valóságba” helyezik, ami igazából nincs is. Vegyük észre, hogy ez minőségileg más, mint a valódi játékok mesterséges, „nem komoly” világa! A valódi játék sem a valóságban zajlik, amennyiben szereplői, rablóvá, pandúrrá, focistává, báránnyá és farkassá „válnak”, és – noha esetleg egy szobában ülve -, mégis erdőben, mezőn, prérin, vagy éppen az üveghegyen túl „járnak”. A valódi játék szereplői azonban emellett és ennek ellenére nagyon is valódi személyek. Egyéniségek, valódi örömökkel és bánatokkal, ötletekkel és lelkesedéssel, természetes reakciókkal reagálnak egymásra, és így millió módon tudatosan és tudattalanul hatnak egymásra. Kommunikálnak szóban és gesztusokkal, tanítják egymást és tanulnak egymástól, vagyis az egész folyamat él, lüktet, természetesen és szabadon működik.

A mai gyerekek többségének az élete amúgy sem könnyű, többnyire mindkét szülő dolgozik, az iskolák sokat és sokfélét követelnek, idejüket a legkülönfélébb különórák is lekötik, így gyakran nagyon kevés a lehetőségük, alkalmuk és idejük a valódi játékra. Ezt a fajta szegénységet is meg kell próbálnunk ellensúlyozni nevelői munkánk során! Neveltjeinknek minél több elsősorban közösségi játékot kell tanítanunk. Mint vezetőknek, együtt kell játszanunk velük! Időt kell szentelnünk erre, ami bőven megtérül. Az igazi kereszténységhez vidámság is szükségeltetik, aminek a játék melegágya! A kellemest a hasznost itt össze is köthetjük a praktikussal: amennyiben a játékot a tanításban is felhasználhatjuk: egy akadályverseny vagy vetélkedő például kiválóan alkalmas a tananyag visszakérdezésére.

A nevelés elsősorban személyiségformálást jelent és ennek egyik, a személyes példaadás mellet talán legjobb eszköze a játék. A teljesség igénye nélkül, csak néhány fontos szempontot emelek ki:

·        A játék fegyelemre és önfegyelemre nevel. A résztvevők megtanulják a saját egyéni érdekeiket alárendelni a csapaténak. Az önzés ellen hat, megtanít a másoknak való örömszerzés értékeire.

·        Becsületességre, sportszerűségre, nevel a kölcsönösen elfogadott játékszabályok betartása és betartatása által.

·        Közösség formáló erő, szoktat az egymásra figyelésre, erősíti a közösségi érzést. Építi is a közösséget, mivel közös élmények forrása és segíti egymás megismerését. Felold belső és személyek közötti feszültségeket. Erősíti a szolidaritás érzését. Megtanít becsülni a másikat, mások teljesítményét.

·        Egyéniség formáló erő, fejleszti a koncentrációt, a célra összpontosítás képességét, a kitartást, sokszor a bátorságot és még sok más egéni tulajdonságot és képességet.

·        Fejleszt lelkileg, szellemileg. Képessé tesz a veszítés a legyőzetés elfogadására. Erősíti a fantáziát, az ötletességet, a kreativitást, a feszültségek elviselésének képességét.

·        Fejlesz, erősít fizikailag, fejleszti az ügyességet. Egészséges.

·        Levezet felgyülemlett energiákat, érzelmeket, ártalmas ösztönöket.

·        Csillapítja, ill. mederbe tereli a hatalmi vágyat, mások legyőzésének vágyát.

·        Felszabadít, amennyiben a résztvevők a játékban felvett szerepben elengedhetik magukat, önmagukat adhatják, „hiszen ez csak játék.

·        Begyakoroltat később szükséges élettevékenységeket. Bizonyos fokig pl. megtanít szerepelni.

·        Kielégíti versengési vágyunkat, ugyanakkor megtanít a tiszta verseny értékére és örömére.

 

És ezt a sort még nagyon hosszan lehetne folytatni Végül, de korántsem utolsósorban a játék mindezt kellemes, vidám, felszabadult és örömteli légkörben teszi, vagyis a szó legjobb értelmében összeköti a hasznost a kellemessel. A nevelő, vezető számára, mint eszköz is nagyon értékes: lehetővé teszi, hogy a játékba belefeledkezett csoport tagjait megszokott, tudatos vagy tudattalan „megjátszásaiktól” mentesen figyeljük meg, vagyis gyakran megmutat tényleges, ám máskor rejtett személyiség-jegyeket. Informál közösségünk fejlődéséről is Érettek vagyunk-e már egy bizonyos játékra? Hol tartunk az egymásra figyelésben, egymás elfogadásában, egyéni és közösségi fegyelemben?

            Milyen hát végülis a jó játék? Mondhatnám bármilyen, feltéve hogy fenti felsorolás egy vagy több eleme megtalálható benne. A játékok előnye az is, hogy rengeteg van belőlük és korlátlanul találhatók ki még újabbak is. Csak ki kell választanunk néhányat, amelyek nevelési céljainkat hordozzák. És ebben is, mint minden dolgunkban, mellettünk tudhatjuk a mi Vezetőnket, hiszen:

 

            „Ha golyóznak a gyerekek,

            Az Isten köztük ott ténfereg,

            S ha egy a szemét nagyra nyitja,

            Golyóját Ő lyukba gurítja.” (József Attila)

 

 

II.                Játéktanítás

 

A jó játék és a játszani tudás nem önmagában való, magától értetődő dolog: tanulni kell. Az elszigeteltségben növekedő gyermek játéka nem tud fejlődni, játékossága elhal. Ennek az az oka, hogy nincsenek előtte cselekvési minták, amelyeket játékaiban utánozva maga is megtanulhat, nincsenek viselkedési szabályok, amelyekben alkalmazkodhat. Márpedig a gyerek – minden ellenkező látszat ellenére – igényli a szabályokat és korlátokat! Ezek hiányában elbizonytalanodik, fel, mert érzi saját kicsiségét és gyengeségét, ösztönösen érzi, hogy magára hagyatva nem képes megbirkózni a világgal. (A növekvő gyerekek „lázadása”, engedetlen ellenszegülése igen gyakran éppen azt célozza, hogy felmérje, újra és újra „letapogassa” szabadsága határait, érzékelje a kereteket, ami között mozoghat.) a játéknak fontos szerepe van a gyermek fejlődésében, amint azt az előző részben részletesebben kifejtettük. Tanításának fontos elemei és eszközei vannak: a második részben ezekkel foglalkozunk. Közösség-vezetésre készülünk, ezért a közösségi (csoport) játékokról szólunk.

 

 

1.      A jó játék tartalmi kellékei

 

A jó játéknak első és legfontosabb eleme az érthető és minden résztvevő által ismert játékszabály. A szabály külső objektív mérce, amit minden játékos elfogad. A normálisan nevelkedő gyerek számára ez annyira természetes, hogy magányos játékaiban is önmaga számára játékszabályokat állít fel (Milyen sorrendben lehet lecsúszni a játszótéri csúszdákon, vagy a szobában a kisautó nem mehet rá a szőnyegre, de ilyen az is, amikor az utcán sétálva a gyerek nem lép rá a járdán a repedések vonalaira, vagy éppen mindegyikre rálép, akkor is ha kényelmetlen,). A játékszabály a csoportos játékokban elengedhetetlen, hiánya zűrzavarrá, be nem tartása veszekedéssé silányítja a játékot. Alapkövetelmény, hogy a játékszabályokban a játék megkezdése előtt meg kell egyezni és hogy „menet közben” csak a csapatok közös megegyezésével és lehetőleg semleges helyzetben lehet változtatni (vagyis úgy, hogy egyik fél se kerüljön emiatt hátrányos helyzetbe, pl. két forduló között)! Fontos megjegyezni, hogy noha a játékszabály elengedhetetlen kellék, ugyanakkor végső soron minden játékszabály megállapodás kérdése! Magyarán: a játékszabályok tetszés szerint változtathatók. (Persze ha minden fontos szabályt megváltoztatunk, a játékunk már nem az eredeti, hanem egy másik játék lesz – de ez nem baj! Ha pl. a fociban bevezetjük, hogy rúgás helyett kézzel továbbítjuk a labdát, akkor ettől kezdve tulajdonképpen kézilabdát játszunk.) Tovább megyek: a játékszabályok nem csak változtathatók, hanem változtatandók, ha úgy látjuk, hogy az eredeti, klasszikus szabályok mellett a játék valamilyen okból nem működik tökéletesen (pl.: Ha a résztvevők kicsik vagy gyengék az adott játékhoz, a feltételek könnyíthetők, a távok vagy területek csökkenthető, …. Ugyanúgy változtathatunk, ha azt látjuk, hogy esélyegyenlőtlenség alakul ki, erről még lesz szó.) Persze, adott játékot nem kell mindenáron játszani: a szabálymódosítások csak kisebb „igazításokra” valók. Ha azt látjuk, hogy a játék nagyon nem működik, félre kell tenni és mást kell játszani: majd ha nagyobb érettebb lesz a csapat, újra elő lehet venni és megpróbálni. (Érdemes nagyon odafigyelni, hogy melyik megoldást választom, mert az alkalmatlan játék erőltetésével a játékos kedv rontható, az adott játék pedig ellenszenvessé tehető!)

A jó játék feltétele az is, hogy a résztvevők a játékszabályokat elfogadják. Nem lehet, olyan játékossal együtt játszani, aki semmibe veszi a szabályokat. Az ilyen játékrontó megszünteti a játékot. Könnyebb a dolgunk a hamisjátékossal (csalóval), aki megpróbálja megszegni a szabályokat, de elfogadja azok létét. Az ilyen magatartás is rontja persze a játékot, de megfelelő „honorálással” (pl.: aránytalanul magas pontlevonás) visszaszorítható, többnyire meg is szüntethető. Természetesen az ilyen büntető intézkedés is a szabályok része kell legyen.

A jó játék további feltétele az esélyegyenlőség. A gyerekek a győzelem iránti vágyukban gyakran örülni látszanak, ha a csapatok közül az egyik aránytalanul kedvező helyzetbe kerül (persze, csak azok, akik ebben a csapatban vannak.) Végül is azonban, ha a helyzet fennmarad, mindenki ráfizet, mert a játék ellaposodik, a hátrányos helyzetbe kerültek elveszítik lelkesedésüket, az előnyös helyzetbe lévők is érzik, hogy győzelmüknek nincs igazi értéke. A játék izgalma és a teljesítmény okozta sikerélmény egyaránt odavész. (Az ilyen, aránytalan helyzethez nagyon ragaszkodó gyerek magatartása a vezető számára fontos, önzésre utaló jel!!)

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, itt szeretnénk szót ejteni az előző bekezdéshez is kapcsolódó sportszerűségről, a „fair play”-ről. Mai világunknak szomorúan általános tünete a becsület és tisztesség háttérbe szorulása, mely nem kímélte a sportot sem, különösen nem az élsportot. A mind nagyobb eredmények, csúcsok, rekordok – és ezzel a hatalmas pénzek – hajhászása mindent megelőző szemponttá vált. Márpedig aki a Mammonnak szolgál, az nem szolgálhat egyúttal az igazság Istenének… A sajtó, a TV már-már minden héten újabb dopping botrányról számol be.  A futball- közvetítéseken a riporter elnézően, sőt megértően kommentálja a védők vagy támadók legdurvább szabálytalanságait is, hiszen – úgymond – az egyiknek mindenáron gólt kell rúgni, a másiknak pedig mindenáron meg kell akadályozni. Taktikai szabálytalanságokról beszélünk, elfogadott eszközként a vészesen múló játékidő megállítására, …  (Vegyük észre: ez tulajdonképpen nem más, mint a második bekezdésben említett játékrontás).  Gyermekeink természetesen tanúi ezeknek a dolgoknak is. A sportcsillagok magatartása a szemük előtt zajlik, a példa nem hagyja őket érintetlenül. Nagyon nehéz a dolga – tapasztalatból mondom – minden vezetőnek, ha meg akarja érteni és el akarja fogadtatni közösségével: a csodált versenyzők viselkedése, allűrjei nem követendő, hanem rossz példa!

 

 

Segítségedre egy élményemet szeretném itt megosztani Veled:

Métázni készültünk 12 „fiammal”, a csapat zöme ekkor 7-8 éves volt. Mikor bevezettem a játékot, körülbelül ezt mondtam: „A Mester megígérte nekünk. Ha az Ő nevében jövünk össze, ott lesz velünk. Mi mindig az Ő nevében jövünk össze: most is itt van tehát, Ő is velünk játszik. Arra törekszünk, hogy Ő legyen a példaképünk. Most hunyd le egy pillanatra a szemed, és képzeld el, amint ott fut köztünk vártól várig, amint üti a labdát. El tudod képzelni, hogy közben csal?”

Életem legszebb emlékei közé tartozik az ezt követő játék.

 

 

A sportszerűség a játékban tulajdonképpen nem más, mint egyrészt a játékszabályok feltétlen tiszteletben tartása, azok őszinte, belső elfogadása, másrészt az ellenfél megbecsülése. Annak őszinte elismerése, hogy a másiknak ugyanazok az esélyek járnak, mint nekem. Nem a másik lehengerlésének, elsöprésének a vágya, hanem erőink, ügyességünk becsületes összeméréséé. („Győzni, de nem bármi áron!”) Nagyon nagy hangsúllyal kérlek rá, játéktanítások, játékaid minden percében törekedj rá, hogy ezt is tanítsd! Említettük az első részben, hogy a játék visszahat, fejleszt. A játékon keresztül tanított becsületesség nagyon mélyen beleépül a lelkekbe! És ha csak egyszer is sikerül elérned, hogy a játék igazán sportszerűen menjen, nagy győzelmet arattál! Az a tiszta belső öröm, az a jó lelkiismeret, amit minden résztvevő érez utána nagy kincs: mélyre ásott szikla alapja lehet következő játékaitoknak és tovább-épüléseteknek!

 

2.      A játék külső kellékei

 

a)      Terep, helyszín, játéktér

A legtöbb játékhoz valamilyen alkalmas helyszín, terep szükségeltetik. (Az erdőben nem érdemes métázni, réten számháborút játszani nem igazán poén.) A gyakorlatban általában fordítva merül föl a kérdés: adott a terep, mit játszunk? De fordítva is lehet: ha számháborúzni akarunk, erdős helyre megyünk. Ha kellő számú és típusú játék van a tarsolyunkban, minden terep játékra alkalmassá válik, a tömött busztól kezdve a Nagyalföldig. Az adott terepen belül a játéktér kijelölése függ a választott játéktól, a résztvevők számától, gyakorlottságától, erejüktől,… Kijelölése, méretezése fontos lehet a játék minősége szempontjából (pl: a csapatok esélyegyenlősége)

 

b)      Eszközök

Sok játékhoz szükség van segédeszközökre, kijelölt pályára. Fordítsunk ezekre gondot, ne csak meglétükre, de minőségükre is. (Nem a márkájukra, hanem az alkalmasságukra!) A jól méretezett és faragott métaütő, vagy bigefa nagyon sokat jelent a játék minősége szempontjából. Ügyeljünk sípra, stopperre, feszes röplabda hálóra, pontosan kijelölt pályása. Azon túl, hogy növeljük a játék sikerének az esélyét és csökkentjük a vitákat, ezzel is rendszerességre, pontosságra, jó stílusra, dolgaink komolyan vételére nevelünk.

 

c)      Résztvevők

Ha megvannak a játékain, nem árt néhány játékos sem. A játékok zöme megfelelő létszámmal játszható a legjobban, túl sok vagy túl kevés játékos rontja, sőt játszhatatlanná teheti a játékot. Olyan játékot válasszunk, amelyik illik a létszámhoz. A játékban résztvevők között gyakran nem árt, ha ott van egy játékvezető. Szerepe olyan fontos lehet, hogy külön fejezetet érdemel.

 

 

3.      A játékvezető és feladatai

 

a)      Alapelvek

Komoly gyakorlat szükséges ahhoz, hogy valaki kapásból vállalkozzék a játék vezetésére. A játékvezető – aki leggyakrabban (bár nem szükségszerűen) a csoport, közösség vezetője – lehetőleg készüljön a feladatára. Tervezze meg, mit fognak játszani, nézze át és tanulja meg alaposan a szabályokat, próbálja elképzelni, miből adódhatnak vitás kérdések. Legyen határozott, rugalmas, improvizáljon, ha kell. Biztos legyen benne, hogy a szükséges eszközök rendelkezésre állnak.

A jó hangulat kialakításában nagy szerepe van. Legyen könnyed, humoros, vidámsága példát adó. Lendületesen vigye a játékot, hogy az pörögjön, ne üljön le. Tudjon más játékra váltani, mielőtt a társaság az elsőt megunná, vagyis készüljön tartalék játékokkal is. Legyen önbizalma és higgyen a játékban

A szabályok rögzítésében legen toleráns, de nem az érvényesítésben! Kicsiknek, gyengébbeknek egyszerűbb szabályokat állapítson meg, nagyoknak, erőseknek, gyakorlottaknak komolyabbakat, a betartást azonban mindig követeleje meg! Pártatlanul, határozottan és gyorsan tudjon dönteni! A vontatott, bizonytalan döntéshozatal a vita sőt veszekedés melegágya: megöli a játékot! Inkább legyen – tévedésből – igazságtalan, mint tutyi-mutyi. (Különben is: „Igazság csak a pokolban van!”) A veszekedést megelőzni kell – és lehet-, ha már kialakult, nagyon nehéz a jó hangulatot visszahozni! (Megjegyzem: a játékvezető szerepét semmi sem támogathatja jobban, mint a játékosok sportszerűsége!)

Rendelkezzen megfelelő tekintéllyel. Ezt semmi sem segíti elő jobban, mint a fölényes játék- és szabályismeret és a határozottság! Dicsérjen, buzdítson, bátorítson. A gyengébbeket ne kezelje le, az erőseket se cikizze, fejezze i elismerését a realitások alapján. Segíthet előrevivő személyre szabott megjegyzésekkel, főleg ha ismeri a játékosokat.

A játékban nagyon fontos a jó, de nem őrjöngő hangulat. Jó, ha a csapatjátékban a csapat érdeke az első és nincs helye az önzésnek.. Ha a játék sportszerű, a szabályok betartására tudatosan törekszenek és a játékvezető ítéleteit vita nélkül elfogadják. Ha mindenki a képességei maximumát nyújtja. Mindez nem megy magától. Erre nevelni kell! Játék közben ezt mindenek előtt a játékvezető tudja megtenni!

 

b)      Amire a játékvezetőnek figyelnie kell

·        A szabályok pontos és egyszerű ismertetésére, az esetleges büntetések ismertetésére.

·        A játékrontó azonnali leszerelésére.

·        A feltörő érzelmek kordában tartására, a fegyelem megtartására.

·        A tréfás, poénos, közvetlen stílusra.

·        A csapatok kialakítására (választás, eloszlás, csapatkapitány,…).

·        A csapatok gyors felállítására, a ténylege játék mielőbbi elkezdésére.

·        A szabályok betartására.

 

 

4.      A játék tanítás menete

 

Nem csak a játék kiválasztásával, hanem az adott játék megtanításának módjával is alkalmazkodni kell a befogadókhoz. Egyszerre ne akarjunk sok játékot tanítani, inkább kevesebbet, de alaposan!

 

a)      „bezsongatás” – felkeltjük az érdeklődést

Gyakran tapasztalható – különösen kisebbek esetében -, hogy a járt utat nem szívesen hagyják el járatlanért, azaz a már bevált és megkedvelt játékok helyet nem akarnak újat tanulni. Fejlődésük (fejlesztésük) azonban új dolgokat igényel, egy új játékokat is. Ráadásul fenyeget a veszély, hogy ha mindig ugyanazt az egy-két játékot játszunk, előbb-utóbb kifullad a dolog. Az új játékokra tehát több szempontból is szükség van. Már fél siker, ha úgy tudod tanítani, hogy kedvük legyen megtanulni. A bezsongatás erre jó: tulajdonképpen nem más, mint a tervezett játék olyan beharangozása, ami kíváncsivá tesz, kedvet ébreszt.

·        Elmondhatsz ennek kapcsán néhány poént, „milyen jól mulattunk, mikor ezt játszottuk” – jelleggel.

·        Lehetsz előre sejtelmes: „ez még semmi, majd ha ezt meg ezt játsszuk, majd meglátjátok…”,

·        Feltűntetheted a játékot teljesítménynek: „majd ha elég ügyesek lesztek, megtanuljuk”,

·         ez utóbbira vissza lehet utalni: „hát ez a játék már olyan jól megy, hogy most már elő merem hozni, amit a múltkor említettem!”

·       

A változatoknak csak a fantáziád szab határt.

 

b)      Szabály- és játékismertetés

Fontos, hogy egyszerű, világos és tömör legyen, a játék előtt minél kevesebb szót vesztegessünk. A játékok zöme ugyanis játék közben tanulható meg igazán. Ezért – én legalábbis így csinálom, különösen kisebbeknél – a játék megkezdése előtt csak a legalapvetőbb szabályokat ismertetem, amennyi feltétlenül szükséges játék megkezdéséhez. Fokozottan vonatkozik ez a játék taktikai sajátosságaira: jobb ugyanis, ha a játékosok maguk jönnek rá, milyen húzásokkal, trükkökkel lehet a feladatokat jobban megoldani. Így erről csak annyit mondok el, amitől a játék feltehetően „beindul”, vagyis lehetőleg hamar rájönnek az ízére.

 

c)      Finomítások

 

Ha a játék „váza” már működik, el lehet kezdeni „felöltöztetni”, vagyis bevezetni a részletesebb, kevésbé alapvető szabályokat, finomságokat. Ha kell, eges részleteket külön is gyakoroltathatunk. Jelezhetjük a látott hibákat, kitérhetünk intőleg vagy megerősítőleg taktikai részletekre.

 

d)      Begyakoroltatás

Ezután folytatjuk a játékot, most már „élesben”, a szabályokkal azonban jó érzékkel bánva (pl. ha úgy látjuk, hogy a szabályszegés vagy hiba oka egyértelműen a gyakorlatlanság, még lehetünk toleránsak). Lehetőleg úgy hagyjuk abba, hogy a játék már gördülékenyen megy. (Ebből következik, hogy olyankor érdemes új játékot tanítani, amikor elegendő időnk van rá!)

 

e)      Kiértékelés

A játék végén lehetőleg mindig hagyjunk időt az események megbeszélésére (mi tetszett és mi nem, miért, mit csináltunk jól, mit lehet még javítani). Itt nagyon fontos, hogy lehetőleg sok – de reális – pozitív megerősítést adjunk! (pl. Észrevettétek? Nem volt önzősködés! XY milyen jól oldotta meg azt, hogy… ) Fontos, hogy az értékelésbe vonjuk be a gyerekeket is, hogy megtanulják figyelni önmagukat: ez fontos eleme lesz későbbi önnevelésüknek. Ha olyan a játék, lehet – jó – ünnepélyes eredményhirdetést rendezni. A vesztesek mindig gratuláljanak a győztesnek! (sportszerűség) Ha verseny, vetélkedő volt, gondoskodjunk díjakról (egyszerű, olcsó, de jó ha poénos) Az eredményhirdetést olyan szöveggel vezessük le, amiből a vesztesek is érzik, hogy volt értelme küzdeniük!

 

f)       Megerősítés

A játékot a megtanítása után lehetőleg hamar vegyük újra elő és játszassuk újra, hogy a szabályok és a taktika az ismétlés révén jól memorizálódjék.

 

Végezetül még egyszer hangsúlyozom, a játék nagyon mélyen emberi dolog. Élményt és örömet ad, bolondít, izgalomba hoz, nevel és gyakoroltat, ellazít és közösséget teremt. Kár volna kihagyni az életünkből! Kívánom Nektek, hogy sok játékélményben legyen részetek, mint játékosoknak és játékvezetőknek egyaránt.

 

Saját tapasztalatotokkal egészítsétek ki ezt a rövidke és hiányos jegyzetet, és játszatok sokat, az Úr mind nagyobb dicsőségére

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>