Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alapvető hittan 3

2013.01.13

 3. JÉZUSRÓL TANÚSKODÓ TÖRTÉNETI FORRÁSOK

 

NEM KERESZTÉNY FORRÁSOK

 

A nem keresztény források alig mennek túl annak megállapításán, hogy a kereszténység, mint vallás a názáreti Jézussal van kapcsolatban.

 

POGÁNY SZERZŐK ÍRÁSAI

 

TACITUS

 

Római történetírás legnagyobb egyénisége. Annales c. művében Róma történetét ismerteti Augusztusz császár halálától Néró haláláig.

Az Annales XV. Könyvében megemlíti Néróról, hogy felgyújtatta Rómát. Ezután írja: „Hogy tehát véget vessen a sok szóbeszédnek, Néró a vádat áthárította azokra, akiket a tömeg istentelen életük miatt gyűlölt és keresztényeknek nevezett. Ennek a névnek a szerzőjét, Krisztust, Tibériusz uralkodása alatt Poncius Pilátus kivégeztette. Ez a vészes babona, melyet sikerült egy pillanatra elfojtani, ismét kitört és elözönlötte nemcsak Júdeát, ennek a bajnak származási helyét, hanem még a Várost is (Róma), hiszen a világ minden tájáról ide csődül és talál hangos tetszésre mindenfajta borzalom és gyalázat. Így hát először elfogták azokat, akik beismerő vallomást tettek, azután az ő vallomásuk alapján nagy sokaságot mondottak ki bűnösnek, nem annyira gyújtogatás vádjában, mint inkább az egész emberiség gyűlölete miatt.“  

 

SUETONIUS

 

Műveiben is fölcsillan Krisztus történelmi alakja. Claudius császár életrajzában így emlékezik meg róla, amikor a császárnak a különböző népek felett való intézkedéseit sorolja: „A zsidókat, akik Krisztus bujtogatására szüntelenül zavarogtak, kiűzte Rómából.“ A Rómában élő zsidók és zsidó-keresztények ellenségeskedése történeti tény, és a kiűzetést az Apostolok Cselekedetei is említik: „Ezek után Pál elhagyta Athént, és Korintusba ment. Itt találkozott egy Aquila nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó hagyja el Rómát.“ Krisztus után 64-ben Suetónius ezt jegyzi fel Néróval kapcsolatban: „halálbüntetést szabott a keresztényekre, erre a káros, új babonának hódoló népségre.“ A pogány Suetónius számára a kereszténység érthetően csak a régi felfogást fenyegető, káros babonaságnak számított.

 

IFJ. PLÍNIUS

 

Kis-Ázsia kormányzója volt. Levetet írt Traiánus császárhoz, melyben a császár válaszát kéri, hogyan járjon el a feljelentett keresztényekkel szemben. Így jellemzi őket: „A keresztények meghatározott napon, napkelte előtt össze szoktak gyűlni és Krisztusnak, mint Istennek, váltakozva éneket zengeni. Esküvel is kötelezik magukat, nem valami bűnre, hanem arra, hogy lopást, rablást, házasságtörést nem követnek el, szavukat meg nem szegik és a rájuk bízott jószágot le nem tagadják…“ Traiánus császár reális érzékű utasítása így hangzott: „Felkutatni nem kell őket, de ha előállíttatnak és vádoltatnak, meg kell büntetni őket. Ha azonban valaki tagadja, hogy keresztény és ezt ki is nyilvánítja, vagyis ha áldoz az isteneknek, habár múltja miatt gyanússá vált, megbánása miatt nyerjen bocsánatot.“

 

 

ZSIDÓ FORRÁSOK

 

 

E források közül fontosak:

  • Josephus Flavius
  • Talmud

 

JOSEPHUS FLAVIUS

 

Zsidó papi családból származó neves ókori történetíró. Kr. u. 38 született. Két alapművet írt:

  • A zsidó háború – De bello Iudaico
  • A zsidók története - (Antiquitates Iodeorum)

A zsidók története című művében találunk néhány hivatkozást Jézusról, illetve a kereszténységről, amelyek közül kiemelkednek a következők:

    1. Keresztelő Jánosról olvashatunk
    2. Jakab apostolról
    3. Jézus Krisztusról így ír

Ebben az időben Jelent meg Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek nevezni. Ugyanis csodálatos dolgokat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot, és sok zsidót és görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár népünk vezetőinek feljelentésére, Pilátus keresztre feszíttette, hívek maradtak hozzá azok, akik szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette fel a nevét.“

Ezt a részt Testimonium Flaviarumnak nevezzük, megtalálható Flavius összes kézirataiban. A szöveget az egyházatyák is ismerték. A szöveget Euzébiusz is idézi (263-339).  

 

TALMUD

 

Vagyis a Tanítás az ószövetségi Szentírás befejezése után keletkezett zsidó irodalmi, teológiai írások gyűjteménye. Mikor a kereszténység hatalmas vallássá lett, a Talmud bölcseitől oly messze volt már Jézus alakja, hogy rá vonatkozó történeti adataik nem lehettek. „Jézus, Mária fia és közelebbről meg nem határozott apja, egy ideig Egyiptomban élt, ahol a varázslást és mágiát tanult. Ebből az okból halálra lett ítélve – kijelentés teljesítve. Most a pokolban van, elmerülve előre elkészített mocsárban.“

  1. Jézus ismert személyiség, és az ő életéhez nem megszokott dolgok kapcsolódnak.
  2. Talmud gyűlöli Jézust, ezért róla rosszakaratúan ír.
  3. Alátámassza történelmi létezését.

 

KERESZTÉNY FORRÁSOK

 

APOKRIF ÍRÁSOK

 

A keresztény dokumentumok közé kell besorolnunk azokat az írásokat, amelyek Jézus Krisztus történelmi létéről és tevékenységéről tesznek tanúságot, de nem voltak besorolva a Biblia kánonjába. Az első századokban alakultak. Bár a kezdeti eseményekről szóltak, de ezeket az iratokat nagyon megválogatták. A válogatás alapvető szempontja az volt, hogy megnézzék, mely írások tükrözik leginkább az apostolok igehirdetését és a húsvéti hitet. Azokat a könyveket, amelyek nem feleltek meg ezeknek a szempontoknak, ettől kezdve nem olvasták fel többé a keresztény összejöveteleken. Az Egyház ezeket a könyveket (leveleket, evangéliumokat) apokrifeknek nevezi.

Miért keletkeztek tulajdonképpen?

 

  • Vágyódtak Jézus bibliográfiája gazdagítása és kiegészítése után. Ez a kanonikus levelekben nagyon csonkának tűnt. Gyakran mindenféle népi elbeszélések, melyek tele voltak legendákkal és csodákkal.
  • Indokolni akarták az ún. „új dogmákat“ és gyakorlatokat hamis tannal Jézus életéről. Ezek az iratok sokszor eretnekségek voltak. Előtérbe akarták őket helyezni.

Az újszövetségi apokrif iratok Jézus életére vonatkozó további tudásvágy, eretnek fontoskodás, vagy jámbor kíváncsiság kielégítésére születtek. Csodás történeteket tartalmaznak, amelyek a kanonikus evangéliumok „hézagait“ igyekeznek kitölteni. A korábbiak (100 körül) még jóval tartózkodóbbak. A kánoni iratok hatása alatt íródtak:

  • Zsidók szerinti evangélium
  • Egyiptomi evangélium
  • Péter evangéliuma

A későbbiek már sokat fantáziálnak, színeznek, és főképp a gyermekség-történetet „gazdagítják“ legendás eseményekkel:

  • Jakab ősevangélium
  • Tamás evangéliuma

Az apokrif iratokról általában elmondhatjuk, hogy a 2-3 század tanúiként Jézus történeti személyiségét tényként fogadják el. Azzal, hogy az újszövetségi könyvek címét utánozzák, tanúsítják azok tekintélyét. Az összehasonlítás megmutat valami nagyon fontosat: az apostoli hagyomány csak a reális, történeti levegőt árasztó kánoni evangéliumokat tartotta meg, mint valódi Krisztus tanúkat és nem fogadja el a későbbi apokrif irodalom jámborkodó-naiv buzgólkodását. Ez is aláhúzza az evangéliumok hitelességét, utánozhatatlan, kitalálhatatlan életszerűségét.

 

AZ EVANGÉLIUMOK KIALAKULÁSA

 

AZ APOSTOLI IGEHIRDETÉS

 

Jézus életével és tanításának alapjaival az evangéliumokban ismerkedhetünk meg, amelyek mintegy 30 évvel a keresztfeszítés után keletkeztek. Az evangéliumok az összes szent könyv „szívét“ alkotják, mert esősorban ezek tanúskodnak a Megtestesült Ige, Megváltónk életéről és tanításáról. E három évtized alatt az evangéliumok kialakulásában 3 fokozatot különböztetünk meg:

  1. Jézus élete és tanítása: Az Egyház szigorú meggyőződéssel vallja, hogy a négy evangélium, „melynek történeti értékét kétkedés nélkül elismeri, hűségesen adja tovább mindazt, amit Jézus az Isten Fia földi életében ténylegesen tett és tanított örök üdvösségünkre mindaddig, amíg a mennybe nem ment.“
  2. A szájhagyomány. Mindazt, amit az Úr mondott és tanított, azt az apostolok mennybemenetele után továbbadták hallgatóságuknak, a dolgok olyan mélyebb megértésével, melyre Krisztus megdicsőülésének eseménye és az igazság Lelke vezette őket.“ Az első keresztények kérügmája – igehirdetés témája: „Izraelita férfiak! Halljátok meg szavamat! A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek a hatalmas csodákkal és jelekkel, amelyeket – amint tudjátok – általa vitt végbe köztetek. Ezt az embert az Isten elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és a gonosz kezek általa keresztre feszítve elveszejtettétek Az Isten, azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta. (ApCsel 10, 34-44).
  3. Az írásba foglalt evangéliumok. A szent szerzők úgy írtak meg a négy evangéliumot, „hogy a szóbeli vagy írásos hagyományokból egyes részeket kiválogattak, megtartva továbbra is az igehirdető formát, mindig úgy, hogy Jézusról csak a színtiszta igazat közöljék velük.“

Az evangéliumoknak nem az a célja, hogy a történelmi eseményeket, hanem azt akarják láttatni, hogy Isten terve, hogyan teljesedett be a történelemben. Az evangéliumok tanúságtételek Jézus Krisztusba vetett hitről. Minden evangélista saját körülményeinek megfelelően rajzolja le Krisztus képét, ez adja meg a négy evangélium egyéni karakterét.

Máté evangéliuma a zsidóknak íródott. Ebben kap legnagyobb hangsúlyt a zsidó vallásosság és Jézus viszonya. Máté ebben a helyzetben írta evangéliumát: Jézusról szóló hagyományokat ad az Egyháznak, segíti őket, hogy az új helyzetben megértsék az ószövetséget Jézus az alázatos szolgálat és a szenvedés útját, választotta, így vitte végbe a megváltás művét.

Márk evangéliuma nem annyira a tanítást, mint inkább a történést helyezi előtérbe. Fő mondanivalója a keresztrefeszített Messiás bemutatása. Az első részben (az 1, 1 – 8, 30) az ún. „márki titok“-ban Jézus nem engedi, hogy elmondják: Ő a Messiás. A másik főrészben (8, 31 – 16,39) Jézus a ráváró szenvedésről, keresztről, halálból való feltámadásáról beszél.  A szenvedés a kereszthalál beteljesedett, s a végén Jézus halála láttán a pogány századossal mondja ki Márk: „Ez az ember valóban Isten Fia volt.“ Ezzel oldódik fel a „Márki titok“, Jézus a Messiás, a Krisztus, az Isten Fia.

Lukács evangéliuma személyesen meggyőződött a leírt adatok megbízhatóságáról. Stílusában felülmúlja az előzőket. Ő ”Krisztus szelídségének írója.” Bemutatja Jézus irgalmát, türelmét, bűnösökhöz, pogányokhoz is lehajló szeretetét. Képekben foglalja össze gondolatát: s a kép a lakoma képe. A lakoma az üdvösség idejét mutatja be. Jézus földi életéhez hozzátartoztak az asztalközösségek, mint a barátság jele. A teljes közösséget, az örök életet is a lakoma képe jelzi. A mennyei lakoma. Lakoma = az üdvösség.

János evangéliuma sok mindenben hasonlít a szinoptikus evangéliumokhoz, mégis van néhány olyan alapvető jellegzetessége, amelyek megkülönböztetik a három másiktól. Különbözőek a beszédek, mások a csodák a földrajz és a kronológia (időrend). A „lelkiség evangéliumának“ mondják. Teljesebb fényben állítja be az események jelentését és Jézus szavait. Így pl. a vakon született meggyógyítását elmondja szemléletesen, viszont kiemeli, hogy általa Jézus úgy mutatkozik be, mint a „világ Világossága“ A csoda így döntésre szóló felszólítás és meghívás a hitre.

 

JÉZUS   KRISZTUS

 
   
 

 

 

 

APOSTOLOK

       
     
 

 

HUSVÉTI ESEMÉNY (30)

 
 
 

 

 

 

Apostolok – első közösségek

 

Tanítás: az ÚR feldámadt!

 

Viták – katekézis – liturgia – elbeszélések

 
   
 

 

 

 

Igehirdetésben továbbadott

Evangélium: első szerkesztések (50)

               

 

                                    MÁRK (65-70)

                                          RÓMA

 

                                                                                  LUKÁCS (70-90)

                                                                                  Pogány környezet

                                                                                   Palestztínán kívül

 

 

 

MÁTE (80-90)

 ANTIÓCHIA

 

                                                                                                                 JÁNOS (100 ELŐTT)

                                                                                                                            EFEZUS

 

 

 

 

 

 

 

SZENT PÁL APOSTOL TANÚSÁGTÉTELE

 

Hitének a tartalma

 

  1. Szent Pál tanítása szerint A Názáreti Jézus meghalt és feltámadt. Így olvashatjuk a Szentírásban:

„Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint.“ (1Kor 15, 3-5).

Nekünk is üdvösségünkre van, ha hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézust, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt.“ (Rom 4, 24-25).

Ezek a tanúságok Szent Páltól nagyon fontosak, mert mint a hit formuláit hirdeti őket. Ezért nem csak Pál személyes hitének a megvallása, hanem az akkori egész keresztény közösség hitének tanúsága.

  1. Szent Pál tanítja, hogy Jézus Krisztus az Istennel megígért Messiás.

 

Hitének az alapja

 

Szent Pál apostol hitét a következő igazságokkal támasztja alá:

  1. Teljesültek a próféciák – Minden ígéret, amit Isten adott Jézusban teljesültek be. Az Isten Fia, Jézus Krisztus ugyanis, akit mi köztetek hirdettünk, nem volt Igen is meg Nem is, hanem az Igen valósult meg benne. Isten valamennyi ígérete Igenné vált benne. Ezért hangzik föl általa ajkunkon az Amen Isten dicsőségére.“ (2Kor 1, 19-20).
  2. Föltámadás ténye – Isten bebizonyította Jézus istenségét a föltámadással. Mert kiválasztott egy napot, s ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött egy arra rendelt férfi által, aki mellett mindenki előtt tanúbizonyságot tett azzal, hogy feltámasztotta a halálból.“ (ApCsel 17, 31). Ezt a tény alátámasztották azok is akiknek megjelent. „Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.“ (1Kor 15, 5-8).
  3.  Pál hitt, mert látta Krisztust. „Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából. Hallhattátok már, hogy azelőtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követője voltam atyáim hagyományainak. De amikor tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak, nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba.“ (Gal 1, 12-17).

 

Hirdeti Jézus történeti alakját:

 

Pál megemlíti a legfontosabb pillanatokat Jézus történelmi életéből. Ábrahám utódja Nos, az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szólt. Nem azt mondja (az Írás): "és leszármazottainak", mintha sokaknak szólna, hanem csak egynek: "leszármazott", s ez Krisztus. (Gal 3, 16). Dávid király fia Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról. Ő test szerint Dávid nemzetségéből született (Róm 1,3). Szűz Máriától született „De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek“ (Gal 4,4). Mindenben hasonló hozzánk emberekhez a bűnt kivéve.

Szent Pál Krisztusba vetett hitét már 50-51 nyilvánította ki, amikor megírta a Tesszalonikaiakhoz írt első levelét:

„Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.“ (1Tessz 4, 14).

Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet.“  (1Tessz 5, 9-10).

 

AZ EMBER JÉZUS

 

„Úgy szeretted a világot, irgalmas Istenünk, hogy olyan Megváltót küldtél nékünk, ki akaratod szerint hozzánk hasonlóan élt a földön, de minden bűn nélkül. Az ő engedelmessége miatt kaptuk vissza tőled, amit elvesztettünk az engedetlenség bűne által, hogy azt szerethesd bennünk, amit fiadban kedveltél.“

 

A következő fejezetekben végiggondoljuk Jézus életét és tanítását. Elmélyedünk személyiségének gazdagságában. Jézusban Isten jelent meg világunkban, emberi alakban. Emberként megélte azt az életformát, ami kedves Isten előtt, megmutatta, milyennek kell lennie az embernek, hogy Istenhez eljuthasson. Követésre szólította tanítványait és minket is. Azért akarjuk tanulmányozni Jézus életét, mert annak fényében jobban meglátjuk saját viselkedésünk, jellemünk hiányosságait.

Amikor elérkezett az idők teljessége: „Az Ige testté lett, és közöttünk élt.“ (Jn 1, 14). A názáreti Jézus teljesen eggyé lett emberiségünkkel, egészen a szokásos hétköznapiságig. Megtapasztalta az éhséget, a szomjúságot, fáradságot, örömet, gyászt, szeretetet, fájdalmat, és végül a halált is.

Ha az evangéliumok elbeszélése alapján tanulmányozzuk Jézus személyiségét, azt érezzük, hogy nem lehet őt semmiféle lélektani kategóriába besorolni. Olyan ellentétek különleges egyensúlyát találjuk meg, amelyek ritkán találhatók meg egyszerre az emberben.

Jézus végtelenül gyöngéd és együttérző, ugyanakkor szigorú követelményeket támaszt. Nem ítél el egyetlen bűnöst sem, de keményen elutasítja a bűnt. 40 napig böjtöl a pusztában, de részt vesz a kánai menyegzőn, elfogadja a meghívásokat, együtt étkezik gazdagokkal, szegényekkel, sőt bűnösökkel. Beszéde világos, érthető a legegyszerűbb ember számára is, de az írástudókkal folytatott vitákban is megállja a helyét. Hiába próbálják kelepcébe csalni, bölcs válaszai alapján nem tudják őt elítélni, sőt kérdezői vallanak szégyent. Éjjel-nappal rendelkezésre áll az őt hallgatóknak és keresőknek, ugyanakkor gyakran látjuk őt, hogy az éjszakát magányos imádságban tölti. Tiszteletben tartja a vallási előírásokat, tanít a zsinagógákban, felzarándokol az ünnepeken a jeruzsálemi templomba, de elutasítja az öncélú, külsőleges vallásosságot. Tanításában a törvény betű szerinti értelmezése helyett annak szellemét érvényesíti. Szelíd és alázatos, de tud kemény is lenni. Tudatában van erejének és hatalmának, de azt soha nem használja mások ellen, mindig csak azért, hogy az embereken segítsen. Jézus nyitott volt a világ és az emberek felé.

 

JÉZUS MESSIÁS TUDATA

 

Jézus nem használja a Messiás, vagy a Krisztus szót, szívesebben használja magára az Emberfia megnevezést, de nem is utasítja vissza, ha valaki őt Messiásnak, Isten Fiának nevezi.

János evangéliuma fejezi ki legjobban Jézus Krisztus küldetés tudatát. Maga Jézus tesz tanúságot róla: Az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.“ (Jn 4, 42). Jézus küldetés tudatával kapcsolja össze kijelentései hitelességét: „Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak, és mit hirdessek.“ (Jn 12, 49). „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.“ Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.“ (Jn 4, 25-26).

A szinoptikus evangéliumok is több helyen alátámasztják Jézus küldetés tudatát: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.“ (Mt 5, 17). „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.“ (Mk 2, 17). „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.“ (Lk 19, 10).

Péter is megvallotta Jézus Istenségét: Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.“ (Mt 16, 16). A legünnepélyesebb vallomás Kaifás előtt hangzik el: „A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: "Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?" 62Jézus így válaszolt: "Én vagyok.“ (Mk 14, 61b).

Más helyeken is a Szentírásban megvallják Jézus Krisztus istenségét: „Tehát te vagy az Isten Fia?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti mondjátok, hogy én vagyok.“ (Lk 22, 70).

Jézus határozottan állást foglal, hogy mit jelent az ő hatalma: És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.“ (Mk 14, 62).

 

AZ EMBERFIA CÍM

 

Az Emberfia cím alapjául, melyet Jézus máskor is gyakran használt, a dánieli prófécia szolgált: Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.“ (Dán 7, 13-14).

  • Különleges méltóság és autoritás – Az Emberfia ezért Ura a szombatnak is.“ (Mk 2, 28). „Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!“ Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!“ Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment.“ (Mk 2, 10-12). „Ekkor néhány írástudó és farizeus így szólt hozzá: Mester, jelt szeretnénk tőled látni. A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván - válaszolta -, de nem kap mást, csak Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy hallja Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van, mint Salamon.“ (Mt 12, 38-42).
  • Az Emberfia identifikálja magát a Bűnösökkel és a szenvedőkkel – „Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad.“ (Mk 8, 31). „Az Emberfiát átadják a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak34Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.“ (Mk 10, 33b-34).
  • Eszkatológiai karaktere – „De az Emberfia mostantól fogva Isten hatalmának jobbján fog ülni." 70Erre egyszerre közbevágtak: "Tehát te vagy az Isten Fia?" Ő pedig ezt mondta nekik: "Ti mondjátok, hogy én vagyok.“ (Lk 22, 69b).

Jézus a messiás-fogalmat megtisztítja a téves elképzelésektől. Nem mutatkozik győzelmes hadvezérnek, s amikor a csodálatos kenyérszaporítás után királlyá akarják tenni, elmenekül. Fölébe emeli messiás-fogalmat a zsidók reményeinek. Megmutatja nekik, hogy a Messiás nem egyszerűen az Isten küldötte, nem próféta vagy vezér, hanem maga az Isten, aki látogatja az ő népét: Emmanuel, azaz, „velünk az Isten”(Iz 7, 14). Kijelentései megdöbbenést és sokszor felháborodást váltottak ki a zsidókból, akik Isten-káromlásnak tartották szavait.

 

JÉZUS SZEMÉLYE

 

  • Törvény adó szerepébe állítja magát: Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.“ (Mt 5 21-22).
  • Megbocsaájtja a bűnöket – Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására! Ezzel a bénához fordult: Kelj föl, fogd ágyadat és menj haza! Az fölkelt és hazament.“
  • Saját nevében csodákat művel – „Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, s így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg! Erre az nyomban megtisztult leprájától. (Mt 8, 3).
  • Istenség tudata - „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.“ (Jn 6, 35). „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.“ (Jn 11, 25). „Én vagyok az út, az igazság és az élet… Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.“ (Jn 14, 6). „Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek“ (Jn 15, 5).

Jézus úgy mutatja be magát, mint egyetlen közbenjárót Isten és az emberek között. Középpont ő, akihez mindenkinek kapcsolódnia kell. Jézus olyan hitet követel, ami egyedül Istennek jár ki. Jézus tudatában van küldetésének, és ettől senki és semmi nem tudja eltántorítani: sem a Sátán kísértése, sem a zsidók ellenséges magatartása, sem a rá váró szenvedés.

Tanítványait, követőit Jézus lépésről-lépésre vezeti, csodálatos, türelmes pedagógiával irányítja, ismerjék fel benne az Isten Fiát és küldöttét. Így válnak lassanként alkalmassá arra a feladatra, amivel Jézus akarja megbízni őket.

Amikor az apostolait az emberek, közé küldi, hogy művének folytatói legyenek, így fogalmaz: Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!“ (Mt 28, 19).

Jézus azt a hatalmat és küldetést adja tovább a tanítványoknak, amit az Atyától kapott. Ezt a tanítást különösen János hangsúlyozza evangéliumában: „Nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja a Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött. Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött.“ (Jn 5, 37).

 

JÉZUS CSODÁI

 

Olyan megtapasztalható jelenség, amelynek elégséges magyarázata nem található meg sem a természet erőiben, sem a teremtmények szabad akaratában, hanem csak Isteni erejében. A csoda tehát:

  1. megtapasztalható, történeti jelenség
  2. amelynek magyarázata a teremtett világon belül nem található meg
  3. hanem magának a teremtő Istennek sajátos közbelépésére utal.

Az evangéliumok Jézus csodáit úgy írják le, mint nyilvánosan végbemenet, ép érzékszervekkel tapasztalható eseteket. Abba a lenyűgöző Krisztus-képbe, amely az evangéliumok többi részeiből (Jézus magatartása, tanítása) kibontakozik, tökéletesen beleillenek a csoda-leírások. Tanításából viszont ugyanúgy a Teremtő Isten ereje és nyugalma árad, mint csodáiból. Beszédeinek hallatán tehát ugyanaz az ámulat vesz erőt a népen, mint csodái láttán.

Jézus csodái:

-         halott-feltámasztása,

-         kenyérszaporítás,

-         a tenger lecsendesítése,

-         a vak meggyógyítása,

-         leprások megtisztítása.

 

JÉZUS JÖVENDÖLÉSEI

 

A jövendölés olyan jövőbeli esemény előrejelzése, amelynek bekövetkezése a természetes ismeretszerzés eszközeivel előre nem látható, isteni megvalósítás hatására mégis biztosan felismerhető. A jövendölés tehát:

  1. olyan emberi értelemmel felfogható, jövőre vonatkozó tudás közlése;
  2. amelynek megszerzése nem a természetes ésszel, hanem csak
  3. a mindentudó Istentől származó megvilágosodás hatására lehetséges.

Jézus többszörösen megjövendölte saját kínszenvedését és feltámadását. Ugyancsak megjövendölte Júdás árulását, Péter tagadását. Megjövendölte Jeruzsálem pusztulását és a templom szörnyű sorsát is.

 

JÉZUS KORTÁRSAI

 

Kinek tartják az emberek az Emberfiát?

 

Rendkívüli hatással volt az emberekre. Különösen vonzódtak hozzá a gyerekek és az asszonyok, a betegek és a bűnösök. Jézus személye úgy jelenik meg előttünk, mint akivel kapcsolatban kortársai soha nem maradtak közömbösek. Kezdettől fogva csodálkozást, elismerést, lelkesedést váltott ki, másokból ugyanakkor gyanút, elutasítást és gyűlöletet. Már galileai fellépésétől kezdve egyszerű emberek kis csoportja vette körül; 72 tanítványról tudunk, akiket párosával igehirdető útra küldött. Egy 12 főből álló tanítványi csoport is volt mellette, akiket annyira megragadott Jézus személyisége, hogy szavára elhagytak mindent, munkát, javakat, családot és követték őt.

Népszerűségnek örvendett általában a nép körében, amely csodálta és nagyra becsülte őt.  Szavaiban, viselkedésében és tetteiben hatalmat és elhivatottságot fedeztek fel. Ezért a főpapok, írástudók és a nép vezetői nem mertek nyíltan fellépni ellene, mert féltek a néptől, aki Jézust prófétának tartotta. Inkább csak fogas kérdésekkel igyekeztek őt próbára tenni, úgy, hogy kérdéseikre bármilyen választ ad is, vagy a törvénnyel, vagy saját tanításával kerüljön szembe. Ennek ellenére Jézus mindenki felé szeretettel fordult. Nemcsak tanította a szeretet parancsát, nemcsak követőitől várta, hogy megtartsák, mint legfőbb törvényt, hanem ő maga adott példát a megvalósítására.

 

JÉZUS ELLENI PER

 

Jézust a nép prófétának tartotta, kétségtelen, hogy csodákat vitt végbe, de:

  • szombaton gyógyított, és más törvényszegést is rá tudtak bizonyítani, mint a
  • szombati kalásztépés,
  • a tisztasági előírások be nem tartása
  • a nyilvános bűnösökkel való érintkezés.
  • Az, hogy Istent atyjának nevezte, súlyos istenkáromlásnak számított.

Úgy találták, hogy a Názáreti Jézus hamis próféta, mert lehetetlen, hogy Isten együttműködjék egy törvényszegővel, csodatételei, pedig valószínűleg nem mások, mint az ördög szemfényvesztése.

Jézust a városhoz közel, az Olajfák hegyén fogták el és rögtön Kaifás főpap palotájába, vezették. Jézus azonban megtagadta a magyarázkodást. Jézus kijelentése a templom lerombolásáról és a három nap alatt történő újjáépítéséről egy olyan vádpont volt, ami súlyos istenkáromlást jelentett. Ennek következménye szerint elkerülhetetlen a kivégzés, megkövezés.

Pilátusnál Jézust politikai felszabadítóként vádolják be, aki egész Júdeában és Galileában lázadást szít a nép körében. Pilátusnak egyrészt igazságot kell tennie, másrészt ki kell elégíteni a vádlókat és nem utolsó sorban meg kell őriznie hivatalát. Pilátus úgy tűnik, keresi a köztes megoldásokat, ártatlannak tartja Jézust, de ítélkezzen felette Heródes; szabadon akarja engedni Jézust az ünnepen bevett szokás szerint; büntetést szab ki Jézusra, de utána szabadon akarja bocsátani. Pilátus végül elrendeli Jézus keresztre feszítését.

 

JÉZUS KERESZTHALÁLA

 

Jézus elfogadja az igazságtalan emberi ítéletet, mert nemcsak Istent képviseli az emberek előtt, hanem a bűnös emberiséget is Isten előtt. Azzal, hogy aláveti magát az ítéletnek, küldetését a végsőkig teljesíti, egészen a kereszthalálig engedelmeskedik az Atyának.

Az elítélést követi a kigúnyolás. Kinevetik prófétai küldetését, messiási hatalmát, fiúi bizalmát. Töviskoronával és bíborköpennyel űznek gúnyt a messiás-királyból.

Jézus magatartása jelzi, hogy maradéktalanul vállalta az áldozat sorsát. A durvaságra szelídséggel, a gyűlöletre szeretettel válaszol. A legnagyobb szenvedés és megaláztatás közepette is úgy viselkedik, mint az Isten Fia, aki tudja, hogy a végső győzelem az övé lesz. Krisztus engesztelő áldozat lett a bűnökért. A keresztnél találkozik Isten végtelen szentsége és a világ bűne. Jézus saját akaratát teljesen alávetette az Atyáénak, ezzel kiszabadította az emberiséget a bűn rabságából.

 

A HALÁL VAGY ISTEN GYŐZELME?

 

Jézust eltemették, a sziklasírt lepecsételték. Jézus tanítványai csalódottan és leverten tértek vissza családjukhoz és munkájukhoz. Úgy érezték, hogy Jézus halála meghazudtolta tanítását az Isten országáról.

Jézus élete, eszméi és törekvései befejeződnek a halállal, ez azt jelzi, hogy a halál erősebb, mint Isten országának ereje. Isten magára hagyta Jézust. Ha Isten országa nem erősebb, mint Jézus ellenségeinek hatalma, akkor a meghirdetett Isten országának megvalósulása egyszerűen lehetetlenség.

 

Isten feltámasztotta Jézust, a Megfeszített él, és arra küldte tanítványait, hogy ezt a hírt vigyék el az egész világra.

 

A FÖLTÁMADÁS TÉNYE ÉS BIZONYÍTÉKAI

 

A feltámadás a kereszthalál beteljesült végeredménye. A keresztrefeszítés nem hiusította meg Isten tervét, hanem éppen igazolta, és a halál nem azt jelentette, hogy Isten elhagyta küldöttét, hanem alkalmat adott neki műve befejezésére. A feltámadás igazolta Isten terveinek megvalósulását, Jézus megdicsőülését. Jézus Krisztus feltámadása mindig alap bizonyíték, ami által megindokolják kereszténység természetfölötti karakterét. Szent Pál a Korintusiakhoz írt levelében írja: Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.“ (1Kor 15, 14). Az első keresztény közösség nem hivatkozik teológiai bizonyítékokra, hanem történeti tényekre alapoz, azokra az emberekre, aki megélték és alátámasztották tanúságtételükkel: „Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Aztán megölték, keresztre feszítették, 40de harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, 41igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. 42Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt.“ (ApCsel 10, 39-42). Krisztus feltámadásának ténye Szent Pálnak alap bizonyítékként szolgál, amellyel tanúsítja a hívők feltámadását is: „Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.“ (1Kor 15, 12-20).

Jézus feltámadt teste más volt, mint a föltámadás előtt. A föltámadott nem szellem, de a teste átváltozott. Jézus feltámadt teste már

  • Ne esik alá az anyag törvényeinek
  • Bemegy a becsukott ajtón – „Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: Békesség nektek!“ (Jn 20, 19).
  • Jézust nem látta mindenki, csak a kiválasztott tanúk – „Az Isten látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után.“ (ApCsel 10, 40b-41).
  • Hirtelen eltűnik – „Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől.“ (Lk 24, 31).
  • Nem ismerik őt fel mindjárt – „Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De szemük képtelen volt felismerni.“ (Lk 24, 15-16).

Ókori hit Krisztus föltámadásában vitathatatlan valóság. Létező források alapján az ilyen hit indoklásaként két tényt tárnak elénk:

  • Üres sír valóságát – Jézus halála után testét levették a keresztről, és sírba tették. Arimateai József levetette Jézus holtestét a keresztről: „elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki.“ (Lk 23, 52b-53). Az üres sírról mind a négy evangélium, a legrégibb katekézisek és Szent Pál is a Korintusiakhoz írt első levelében tanúságot tesznek. A sírt vasárnap reggel találták üresen. Maga az üres sír nem elégséges ok arra, hogy higgyünk Krisztus föltámadásában. „Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. 2Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.“ (Jn 20, 1b-2). De amikor Jézus megjelent nekik megértették az üres sír tanúságtételét.
  • Jézus megjelenéseit föltámadása után – Krisztofánia - Pál apostol az első Korintusi levélben hat megjelenést említ: Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.“ (1Kor 15, 5-8).  Márk evangéliuma részletesen beszél az asszonyok látogatásáról Jézus sírjánál, majd összefoglalva felsorolja a megjelenéseket és a mennybemenetelt. Mindegyik azt akarja igazolni, hogy a keresztény közösség hite a feltámadás bizonyosságából táplálkozik.

11 megjelenés a következő:

1)      Mária Magdolnának

2)      A sírhoz menő asszonyoknak

3)      Az emmauszi tanítványoknak

4)      Péternek

5)      a „11 - nek és társainak” 

6)      az összes tanítványnak nyolcadnap

7)      5 apostolnak és 2 tanítványnak a Genezáret partján

8)      „több mint 500 testvérnek” Galileában

9)      Az ifjabb Jakabnak

10)  Jeruzsálemben a tanítványoknak a mennybemenetelkor

11)  Pálnak Damaszkusz előtt

 

A feltámadásról szóló szakaszok olyan tényről tesznek tanúságot, amely nem az apostoloktól hitéből ered, hanem kívülről hatol szívükbe és kételkedésük ellenére is erőt, vesz rajtuk a bizonyosság: valóban feltámadt az Úr. Aki a sírban feküdt, nincs már ott, Jézus valóban él.

Jézus feltámasztásán keresztül fogták fel, hogy kicsoda Isten, akinek hatalma átfog életet és halált, aki teremtő szeretet és hűség, az új élet ura, akiben ezért minden emberi lehetőség összeomlása esetén is feltétlenül lehet bízni.

 

 

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Július / 2022 >>