Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alapvető hittan 2

2013.01.13

 2. ISTEN MEGISMERÉSE

 

Létezik az Isten?

 

Ha az Isten megismeréséről akarunk beszélni, fontos feltenni a kérdést: Eljuthat-e az ember Isten létének és alapvető tulajdonságainak felismerésére anélkül, hogy azt Ő kinyilatkoztatná  az emberiségnek?

Az anyaszentegyház tanítói hivatala kétféle Istenismeretről beszél

  • Természetfölötti – hit
  • Természetes – értelem

 

TERMÉSZETES ÉRTELEM ÚTJÁN

 

Isten léte és néhány tulajdonsága természetes ésszel felismerhető. Kétségtelen, hogy ennek a felismerésnek vannak bizonyos nehézségei. Maga a Szentírás is gyakran használja a „rejtőző Isten“ kifejezést. „Nem létezik más Isten! Valóban rejtőző Isten vagy te, Izrael Istene, szabadító! (Iz 45, 15)“ Tudatában van annak, hogy „Istent soha senki nem látta (1Jn 4, 12). Ő a földi ember számára „megközelíthetetlen fényben lakozik“ (1Tim 6, 16). Éppen ezért Isten létére csak következtetni tudunk magunkból és a látható világból.

Bölcsesség könyve korholja azokat az embereket, akik híjával voltak Isten ismeretének, és a látható világból nem ismerték meg azt aki Van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a Művészt: „Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete, akik nem tudják a látható javakból megismerni azt, aki van, s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót, hanem a tüzet vagy a szelet vagy az iramló levegőt, vagy a csillagok körét, vagy a víz árját vagy a napot s a holdat tartották világot kormányzó isteneknek. Ha már ezeket isteneknek gondolták, tudhatták volna, mennyire kiválóbb ezek ura, hiszen a szépség alkotta mindezeket. A teremtmények nagyságából, szépségéből nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét“ (Bölcs. 13, 1-3, 5). Szent Pál hasonlóan ír: „Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert az Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta mert az értelem a teremtmények révén felismeri. Éppen ezért nincs mentség számukra! (Róm 1,  19-20). Ezt az alapvető gondolatot, hogy a láthatatlan Isten megismerhető a látható teremetett világból, megtalálhatjuk minden kultúrában az ókori gondolkodóktól a modern tudósokig. Nem állítjuk, hogy Isten léte matematikai úton bizonyítható, vagy levezethető, de azt igen, „hogy a teremtett dolgokból bizonyossággal megtudható az emberi értelem természetes fényénél.“ Ezt a megnyilatkozást a Egyház tanító hivatala már az I. Vatikáni Zsinaton mondta ki: Az egy igaz Isten Teremtőnk és Urunk a teremtett dolgokból az emberi ész világánál biztosan megismerhető. A katolikus Egyház Katekizmusában is az Egyház tanítja, hogy:az egy és igaz Istent, Teremtőnket és Urunkat művei által az emberi értelem természetes fényével bizonyosan meg lehet ismerni“ (KEK 47).  Isten létének bizonyítékai soha senkit nem kényszerítenek arra, hogy elfogadja azokat, mert teret engednek a szabad akaratnak.

 

A bizonyítás módja

 

Az érvelés két módjával fogunk foglalkozni:

 

  • induktívval (a posteriori), amely a létezés különböző nézőpontjaiból vagy emberi tapasztalatunkból indul ki, ami az eredeti okhoz, Istenhez vezet bennünket. – (Aquinói Szent Tamás)
  • deduktívval (a priori), amely Isten fogalmából indul ki, és következtet a tényleges létezésére (így Anzelm, Descartes, Leibniz). Az érvelés ilyen útját sokan vitatják, bár a kérdés gyakran nem olyan egyszerű; függ attól, mennyire fogadunk el egy bizonyos előismeretet Istenről.

Bizonyos mértékig mindegyik típusú érvelésünkben összefügg egymással a két érvelési mód. Amikor az induktív módszert használjuk, akkor is szükséges néhány alapfogalmat előfeltételezni Isten lényéből, hogy bizonyíthassuk létezését. Nem kutathatunk olyasmit, ami teljesen ismeretlen számunkra. Másrészt óvakodnunk kell, hogy ne előfeltételezzük azt, amit bizonyítani

a.)    induktív - A legfontosabb összegzést e téren Aquinói Szt. Tamás tette meg, aki Isten létének bizonyítására „öt utat“ jelölt meg. Most ezeket fejtjük ki részletesebben.

·        Az első és legnyilvánvalóbb út az amit a mozgásból veszünk. Biztos ugyan is, és érzékek tanúsítják, hogy van, ami mozog ezen a világon. Mindaz, ami mozog, valami más mozgatja… Ha tehát az, ami mozog, szükségképpen más által mozog, s ez ismét mástól. De itt nem lehet végtelenbe menni, mert akkor nem lenne első mozgató, és következésképp más mozgató sem, mivel a 2. mozgatók nem mozoghatnak, csak akkor, ha őket is mozgatja az első mozgató, amint a bot sem mozoghat, csak ha őt is mozgatja a kéz. Ezért szükséges eljutni az 1. mozgatóhoz, amit semmi és senki sem mozgat, és Tamás ezt nevezi Istennek.

·        A második út a létrehozó okokból való. Az érzéki dolgokban ugyanis a létrehozó okok rendjével találkozunk. De nem találkozunk azzal és nem is lehetséges, hogy valami saját magának létrehozó oka legyen, mert így előbb lett volna saját magánál, ami képtelenség… Az ok megszűnésével megszűnik az okozat is, tehát ha nem volna első, a létrehozó okok között, nem volna sem utolsó. Tehát szükséges valamely első létrehozó okot feltételezni, ezt nevezzük Istennek.

·        A harmadik út, amit a szükségszerűből és az estlegesből vesszük. Ami mi a világban megismerünk, esetleges létező azaz, nélküle is létezhet a világ. Minden azonban nem lehet esetleges, mert akkor nem lenne a létnek alapja. – Ha tehát van esetleges létező, már pedig van, akkor kell lennie szükségképpen létező valóságnak is. Ő az Isten.

·        A negyedik utat a dolgok közt található fokozatokból vesszük. A dolgok közt találunk inkább és kevésbé jót, igazat, nemest és ehhez hasonlót. Ám de az inkább és a kevésbé azt jelenti, hogy a különféle dolgok, különféleképp közelítenek meg valamit, ami a legtökéletesebb… Van tehát valami, ami a legigazabb, legjobb, legnevesebb és következésképp a leginkább létező is. Ami pedig valamely nemben a legtökéletesebb, az az oka mindennek, azon a nemen belül, mint a tűz, amely a legmelegebb, az oka minden melegségnek. Tehát van valami, ami minden létező létének, jóságának és egyéb tökéletességének az oka, és ezt nevezzük Istennek.

·        Az ötödik utat a dolgok kormányzásából vesszük. Azt látjuk ugyanis, hogy bizonyos dolgok, amelyeknek nincs értelmük, mint a természeti tárgyak, célszerűen működnek és mindig azt követik, ami a legjobb. Mindebből nyilvánvaló, hogy nem véletlenül, hanem szándékosan jutnak el a célhoz. Azok pedig, amelyeknek nincs értelmük, nem törekedhetnek a célra, csak valamely megismerő és értelmes lény, aki az összes természeti dolgokat a cél felé rendezi. Ezt hívjuk Istennek.

 

b) deduktív - Canterbury Szt. Anzelm szerint Isten az, akinél nagyobbat nem lehet elgondolni. Az egyik oldalon áll tehát ez a képzet a fejünkben, a másik oldalon, pedig ott a valóság. Anzelm szerint valaminek a képzete sokkal alacsonyabb rendű, mint maga a valóság. Ha az Isten létezik az emberi gondolatban, akkor léteznie kell a valóságban is.

 

Mi az érvek értelme?

Miért van egyáltalán szükségünk érvekre, és mire használjuk azokat? Világos, hogy az embernek nem kell bizonyos érvelési módot ahhoz, hogy hívővé váljék, de azért élünk néhány racionális magyarázattal, hogy megértsük: istenhitünk nincs ellentétben a valóságnak. Nem szükséges tudóssá, vagy filozófussá válnunk ahhoz, hogy megértsük Isten létezését, azonban állást kell foglalnunk, amikor manapság oly sok, széles körben elterjedt világnézettel szembesülünk. Nem szükséges, hogy hitünket tudományos vagy metafizikai tudásra alapozzuk, de nem adhatjuk fel értelmünk és intellektuális képességünk használatát, amikor választ keresünk a teremtő létezésével és természetével kapcsolatban feltett kérdésekre, hogy keressük bármilyen nyomát a természetben, és képmásában.

 ...amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz, alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk. Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból“ (Apcsel 17, 23-31).

 

TERMÉSZETFÖLÖTTI ISTEN ISMERET

 

A KINYILATKOZTATÁS

 

II. János Pál pápa írta a „Tercio Millenio Advenientekezdetű apostoli levelében: „Itt egy olyan lényeges pontot érintünk, ami a kereszténységet megkülönbözteti minden más vallástól, melyek kezdettől fogva az ember istenkeresését fejezi ki. A keresztény vallásban a kezdeményezés az Ige megtestesülésében van. Itt nem csupán ember keresi az Istent, hanem Isten személyesen jön, hogy önmagáról beszéljen az embereknek, és megmutassa a Hozzá vezető utat.“

Mi a kinyilatkoztatás? II. Vatikáni Zsinat szerint: „Isten jóságában és bölcsességében úgy határozott, hogy kinyilatkoztatja önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát, amelynek alapján Jézus Krisztus a megtestesült Ige által a Szentlélekben az Atyához járulnak az emberek és az Isteni természetben részesülnek.“ (Dei Verbum 2). A kinyilatkoztatást egyszerűen így határozhatjuk meg: Isten üzenete - önközlése az emberekhez. – Isten kinyilatkoztatja önmagát és szeretetét. Az Isten kilép misztériumából,  az emberiséghez fordul és közli vele üdv-tervét

Tágabb értelemben beszélhetünk az un.:

  • Természetes kinyilatkoztatás-ról –  ez már a teremtés révén megtörtént. A Szentegyház a mi Anyánk meggyőződéssel vallja és tanítja, hogy Istent, minden létező oka és célja, bizonysággal megismerhető a természetes ész világánál a teremtett dolgokból. Az I. Vatikáni Zsinat is már kimondta: Az egy igaz Isten, Teremtőnk és Urunka a teremtett dolgokból az emberi ész világánál biztosan megismerhető. A katolikus Egyház Katekizmusában is az Egyház tanítja, hogy:az egy és igaz Istent, Teremtőnket és Urunkat művei által az emberi értelem természetes fényével bizonyosan meg lehet ismerni“ (KEK 47). A Szentírás is írja, hogy a teremtett világból megismerhetjük az Istent. „Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert az Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri. “ (Róm 1, 19-20). E képesség nélkül az ember nem fogadhatná Isten kinyilatkoztatását. Ez a képesség meg van az emberben, mert „Isten képmására teremtetett.“ (v.ö. Gn 1, 26).
  • Természetfölötti kinyilatkoztatás

-                                                                        Szentírás

-                                                                        Szenthagyomány

A kinyilatkoztatás Isteni kezdeményezésből ered. Nem az ember az, aki felismeri Istent, hanem a Jahve az aki kinyilvánítja magát az embernek.

 

Ószövetségi kinyilatkoztatás

 

A természetfölötti kinyilatkoztatás az Ószövetségben kezdődik. Már a kezdet kezdetén megmutatta magát ősszüleinknek, mert meg akarta nyitni a felsőbbrendű üdvösség útját. Bűnbeesésük után a megváltás ígéretével az üdvösség reményét öntötte beléjük (Gn 3, 15) és szüntelenül gondját viselte az emberiségnek. - Ez minden Ószövetségi kinyilatkoztatás célja. Mikor pedig elérkezett az idő, meghívta Ábrahámot, hogy nagy nemzetté tegye (v.ö. Gn 12,2). Ezt a nemzetet a pátriárkák után Mózesen és a prófétákon keresztül arra tanította, hogy egyedül Őt ismerjék el élő és igaz Istennek, gondviselő Atyának, és várják a megígért Megváltót. Így készítette elő a századok folyamán az evangélium útját. (Dei Verbum 3).  

 

Újszövetségi kinyilatkoztatás

 

„Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a napokban, pedig Fia által szólt hozzánk.“ (Zsid. 1, 1-2). Amikor elérkezett az idők teljessége Isten elküldte Fiát, az Örök Igét a világba, aki megvilágosít minden embert, hogy az emberek között éljen, és kinyilvánítsa Isten titkait. (v.ö. Jn 1, 1-18). Jézus Krisztus emberekhez „emberként“ küldve az Isten igéit közvetíti (Jn 3, 34), és az Atyától rábízott üdvösségszerző művét viszi végbe. (v.ö. Jn 5, 36; 17,14). Ő fejezi be és teszi tökéletessé a kinyilatkoztatást már puszta jelenlétével, szavaival, tetteivel és csodajelekkel, de főleg halálával és a halálból való dicsőséges föltámadásával, végül pedig az igazság Lelkének elküldésével.

Benne Isten tehát mindent elmondott. Keresztes Szent János ragyogóan fejti ki ezt az igazságot: „Azzal, hogy Isten saját Fiát adta nekünk, aki az Ő szava, már nincs más nekünk szóló szava. Ebben az egyetlen Szóban közölt velünk mindent, egyszer s mindenkorra… . Amit ugyanis a próféták útján részletekben elmondott, azt a teljes egészében kimondta Fiában, nekünk adva ezt.“ Az Újszövetségben Isten végleges, elvileg felülmúlhatatlan önközlése, kinyilatkoztatása jelenik meg Fiában: Jézus Krisztusban. Mi belőle kiindulva értjük meg az Ószövetséget, mint Jézus Krisztus művének előkészítését.  A krisztusi üdvrend tehát sohasem múlik el, mert új és végleges szövetség.

A nyilvános kinyilatkoztatás az utolsó apostol halálával befejeződött!!! A mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig pedig, már nem kell várnunk semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást.  

 

Mi a kinyilatkoztatás célja?

 

Hogy Istent megismerjük, higgyünk benne és elfogadjuk az ő végtelen szeretetét. Mert „nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülhetnek.“ (ApCsel 4, 12). Isten üdvözíteni akar minden embert. Ezért nyilvánította ki üdv-tervét az embernek, hogy az ember higgyen és üdvözüljön általa.

 

A SZENTHAGYOMÁNY

 

A Szenthagyomány az Anyaszentegyház élő tanítása, amely az apostolok igehirdetésén alapszik.

 

  • Isten végtelen jóságában úgy intézkedett, hogy amit minden nép üdvösségére kinyilatkoztatott, az minden időre csonkítatlanul megmaradjon, és adják tovább minden nemzedéknek. (Dei Verbum 7).
  • Krisztus Urunk tehát, akiben a fölséges Isten egész kinyilatkoztatása befejeződik (v.ö. 2Kor 1, 20), parancsot adott apostolainak, hogy hirdessék mindenkinek az evangéliumot, amelynek ígérete már a próféták ajkán elhangzott, amelyet ő maga váltott valóra, és személyesen hirdetett.
  • Ezt a parancsot hűségesen teljesítették azok az apostolok, akik szóbeli igehirdetéssel, példamutatással adták át, amit Krisztus ajkáról hallottak, tetteiből merítettek, vagy a Szentlélek ihletéséből megtanultak és azok az apostolok vagy apostol tanítványok is, akik szintén a Szentlélek sugalmazására írásba foglalták az üdvösség hírét.
  • Az apostolok püspököket hagytak hátra utódaikul, és nekik adták át saját tanítói helyüket, hogy az evangélium az Egyházban mindig sértetlenül és elevenen megmaradjon.  

Az apostolok éppen ezért, miközben átadták, amit maguk is kaptak, intik a híveket, hogy ragaszkodjanak azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár szóval, akár levél útján tanultak. (v.ö. 2Tessz 2, 15), és hogy harcoljanak a hitért, amelyet egyszer s mindenkorra megkaptak. (v.ö. Júd. 3). Az apostolok csak azt hirdették, ami az Isten népének szent életét és hitének gyarapodását szolgálja. 

 

A Hagyomány és a Szentírás kölcsönös kapcsolata:

 

A Szenthagyomány és a Szentírás szorosan összefonódik, mert ugyanabból az isteni forrásból fakad mind a kettő, valamiképpen egyesül, és azonos cél felé tart. A Szentírás ugyanis Isten Szava, amely a Szentlélek sugalmazására írásba lett foglalva. A Szenthagyomány viszont Isten Szava, amelyet Krisztus Urunk rábízott az apostolokra, sértetlenül származtatja át ezek utódaira, hogy igehirdetésükkel hűségesen őrizzék, kifejtsék és terjesszék. A Szenthagyomány és a Szentírás kapcsolata:

  • A Hagyomány által ismert számunkra a sugalmazott könyvek kánona teljességében.
  • A Hagyomány által történik, hogy a Szentírást mélyebben megértjük
  • A Hagyomány által van az, hogy a Szentírás nem szűnik meg aktuális lenni, és aktualizált lenni.

 

 

A Hagyomány és a Szentírás kölcsönös kapcsolata az Egyházzal és a Tanítóhivatallal:

 

A Szentírás és a Szenthagyomány – Isten szavának az Egyházra bízott egyetlen szent letéteménye. Kizárólag az Egyház tanítóhivatalára van bízva az a feladat, hogy hitelesen magyarázza Isten írott vagy áthagyományozott igéjét. A tanítóhivatal nincs fölötte Isten szavának, hanem szolgál neki. A kinyilatkoztatás egyetlen letéteménye, amit alkot a Hagyomány és a Szentírás, az egész Egyházra lett bízva, nem azért, hogy az egész Egyház legyen annak hivatalos magyarázója – ez a feladat egyedül a Tanítóhivatalra tartozik, hanem hogy az egész Egyház abból éljen. Ez a feladat a Tanítóhivatalra tartozik, mert Jézus Krisztustól kapta a megbízást és a feladatot, hogy tekintéllyel értelmezze Isten szavát.

A Tanítóhivatal sértetlenül őrzi Isten szavát. Ez annyit jelent, hogy abból:

-  semmit el nem veszít

-  semmit el nem hagy

- semmit hozzá nem tesz – úgy ahogy semmit nem lehet hozzá tenni a Szentíráshoz, úgy a hagyományhoz sem lehet semmit hozzá tenni.

Végül a Tanítóhivatal az Isten szavának ebből az élővizű forrásából meríti mindazt, amit a hívek hitének előterjeszt, mint Isteni kinyilatkoztatást. A végtelenül bölcs Isten tervében a Hagyomány, Írás és a Tanítóhivatal - elválaszthatatlanok!!!

 

A SZENTÍRÁS

 

Szentírás – azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket az Anyaszentegyház Istentől sugalmazotnak ismer el. Isten írásba foglalt Szava. A Szentírásban maga az Isten szól hozzánk. Nem csak tartalmazza és tanúsítja Isten szavát, hanem valóban az is.

  • Isten az elsődleges szerzője a Szentírásnak – ez a tény nem zárja ki, sőt követeli, hogy a Szentírás könyveinek emberi szerzői is legyenek
  • Másodlagos szerzői az emberek – őket használja fel Isten, hogy saját képességeiket és erejüket latba vetve, mint valódi szerzők foglalják írásba mindazt, de csak azt, amit Ő akart.

Ők kifejezték Isten szavát koruk nyelvezetében, megfelelően koruk és kultúrájuk szintjén. Felhasználták az akkor használt irodalmi műfajokat. Ha korrekt módon akarjuk értelmezni a Szentírást, meg kell keresni, hogy:

  • mit akartak a bibliai szerzők tanítani általa
  • mit akart Isten ismertetni velünk

Fontos tehát, hogy kellőképp figyelni kell azokra a szokásos gondolkodás, szólás, elbeszélésmódokra amelyek a szentíró korában virágoztak, másrészt azokra a módokra, amelyek akkortájt a társadalmi érintkezésben uralkodtak. Ez az emberi jellege és történelmi begyökerezése a Szentírásnak része az Isten „leereszkedésének“ ami végső csúcspontját Jézus Krisztus megtestesülésében érte el. 

 

A SUGALMAZÁS

 

A sugalmazás - a Szentléleknek az a tevékenysége, amivel biztosítja, hogy a sugalmazott emberek le tudják írni biztosan, hűségesen és tévedés nélkül Istennek a mi üdvösségünkre adott üzenetét. Tehát mindazt, amit a sugalmazott szerzők a szentírók állítanak a Szentlélek állításának kell tartani. Ezért hinnünk kell, a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják az igazságot, amelyet Isten a mi üdvösségünkre le akart írni a szent iratokban.

Maga az Újszövetség ezeken a helyeken tanúsítja a sugalmazás tényét: 2Pt 1, 16-21 - „Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, mert hiszen szemlélői voltunk fenségének. Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.“ Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen. Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben. Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek.“ 2Tim 3, 15-17 - Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre, való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész, legyen.“

Az Újszövetség írásai az Ószövetség írásaival együtt megalkotják az Írások kánonját.

 

A kánon

 

  • görög kifejezés
  • eredeti értelmében – pálcát. mérővesszőt, vagy szabályt jelentett
  • átvitt értelemben – helyes gondolkodást vagy a tanítás kritériumát

Az Újszövetség kritérium, norma értelmében használja, mivel a Szent Iratok jelentik az Egyház számára hitének és életének normáját.

 

 

ezek az iratok az Egyház hitét és életét szabályozzák

Aktív értelemben

 

Passzív értelemben

ezeket az Írásokat az Egyház sugalmazottaknak ismeri el.

 

 

Hogyan tudta az Egyház megítélni a sugalmazott könyveket?

 

Az apostoli Hagyomány alapján tudta megítélni, hogy mely írásokat kell fölvennie a szent könyvek jegyzékébe. E teljes jegyzéket nevezték Szentírás kánonjának. Az Egyházi Tanítóhivatal a kánon végső formáját, a szent iratok listáját a Trentói Zsinaton (1545-1563) részletesen meghatározta.

 

ISTEN TULAJDONSÁGAI

 

Maga az Isten tárta föl egykor lényének legmélyét Mózes előtt az égő csipkebokorban: Mózes ezt mondta Istennek: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: Mi a neve? - mit feleljek erre?“ Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.“ Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.“ Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: „Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.“ Az egyszerűen, önmagától létező korlátlan, minden hozzáadás nélküli LÉT: ez Isten lényege. Így tehát Isten SZEMÉLY, személyes lény, nem pedig meghatározatlan, homályos, személytelen elv.

 

Az Isteni LÉT tulajdonságai:

 

  • EGYSZERŰ - ez a tulajdonság természetesen nem primitívséget, tudatlanságot jelent, hanem minden összetettségtől való mentességet. Azaz az Isten nem összetett, nincsenek részei. Benne minden egy. Ő a legegyszerűbb minden lénynél. Csupán nekünk kell tökéletlen megismerésünk miatt különbséget tennünk lényének egyszer az egyik, másszor a másik oldalát szemlélnünk és külön névvel jelölnünk.
  • TÖKÉLETESIstenben minden jó tulajdonság végtelen mértékben meg van. Ami jót az ember csak elgondolhat, az Istenben teljes mértékben meg van.  Ő minden jónak és tökéletességnek teljességeÉppen ezért csak egy Isten lehet. CSAK EGY KORLÁTLAN LÉT LEHETSÉGES, mert különben nem lenne korlátlan.
  • ÖRÖKKÉVALÓ – VÁLTOZATLANEz a két fogalom egybe tartozik. Az örökkévalóság kezdet és vég nélküli létezést jelent, de minden változás nélkül. Isten önmagától van, ezt azt jelenti, hogy mindig volt és sosem lett: sem létezésben, sem tulajdonságaiban, sem cselekedeteiben nincs ráutalva senkire és semmire. Istenre nézve nincs sem tegnap, sem holnap, hanem csak örök ma, helyesebben örök „most“: „Mielőtt a hegyek lettek volna, mielőtt a föld és a világ kialakult. Isten, te öröktől fogva vagy, s örökké!“ (Zsolt 89, 2).
  • MINDENÜT JELEN VANIsten lényénél fogva teljességgel fölötte áll a térnek és az időnek; nincs sem térben, sem időben. Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől? Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyait, és a legtávolibb partokon szállnék le, ott is a te kezed vezetne, és a te jobbod tartana.“ (Zsolt 138, 7-10).

 

Az Isteni MEGISMERÉS tulajdonságai

 

  • MINDENTUDÓMindent tud, múltat, jelent és jövőt, legtitkosabb gondolatainkat is. Isten nem külső dolgokból meríti a tudását, mint mi, hanem tudás megelőzi a dolgokat, mert e tudás okozó és teremtő. „Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem, tudod, hogy ülök-e vagy állok. Gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek. Minden utam világos előtted. A szó még nincs nyelvemen, s lám, az Úr már tud mindent. Elölről és hátulról közrefogsz, s a kezed fölöttem tartod.“ (Zsolt 138, 2-6).
  • VÉGTELENÜL BÖLCS Isten végtelen bölcsessége,  mindentudásán kívül jelenti Isten világ- és történelem kormányzásában  a tervező, előrelátó, rendező tevékenységet: a gondviselést amelynek minden, nagy és kicsiny dolgok egyaránt alá van rendelve: „Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki?“ (Róm 11, 33 -34).

 

Az Isteni AKARAT tulajdonságai.

 

·        MINDENHATÓ Az Isteni akarat végtelen erejét nevezzük mindenhatóságnak. Isten mindent akaratával teremt. Ez annyit jelent: mindent megtehet, amit csak akar. Mindent, ami nem Isten, de Isten által van. „Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.“ (Ter 18, 14). Istenben az akarat egy az ő lényégével. Így tehát Isten akarata lényegileg egyesült a tökéletes léttel, a legfőbb jóval. Ebből folyik Isten SZENTSÉGE. Isten végtelenül Szent. „Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek. És harsány hangon mondogatták egymásnak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!“ Isten nem tud akarni mást, mint a jót, méggpedig a legfőbb jót: önmagát. Isten szentségében van valami megfélemlítő ránk, emberekre nézve. A végtelenül szent Isten s a mi elégtelenségünk között lévő rettenetes távolságban van valami nyomasztó és aggasztó.  De Isten szentségében van valami rendkívüli vigasztaló, sőt egyenesen fölemelő is. Hiszen ez egyúttal a mi szentségünknek is forrása. Nem csak fenyegetően áll fölöttünk, hanem adakozóan is; sajátmagát ajándékozza nekünk, és ez által egyre jobban kialakítja bennünk saját képmását. Magához emel bennünket, mert önmagát adja nekünk. Isten TÖKÉLETESSÉGÉNEK ezt a minden teremtményt átható kiáradását nevezzük Isten JÓSÁGÁNAK.

  • ISTEN JÓSÁGA – Isten jóságáról és szeretetre-méltóságáról tanúskodik az ember lelkében élő szeretet utáni vágy, valamint az Isten által teremtett és programozott világ alapvető jósága és szeretetreméltósága.

-       Ugyanakkor nem tagadhatjuk azt sem, hogy sok ember számára súlyos problémát jelent a rossz megtapasztalása. Vannak, akik emiatt elfordulnak Istentől, sőt kétségbe vonják létezését is.

-       Ugyancsak a rossz megtapasztalásával magyarázhatók az ún. dualista vallások, amelyek feltételezik valamiféle rossz istenség létezését is (Duo=kettő, a jó és a rossz kettőségére utal).

-       A rossz nem valami pozitív, teremtett valóság, hanem hiány. A rossz jónak a hiánya. A rossz két fő formája: a fizikai-biológiai (természeti csapások, betegség, halál), illetve a szellemi-erkölcsi rossz (tévedés, bűn).

-       Semmiképpen sem állítható, hogy Isten teremti a rosszat. Kétségtelen viszont, hogy megengedi azt. Általánosságban annyit mondhatunk: valamely nagyobb jó érdekében.

-       Isten megengedi például, hogy az ember vétkezzék, mert ha ezt egyáltalán nem engedné meg, meg kellene fosztania minket szabadságunktól. A bűn kizárása tehát magával hozná a szabadság és a szeretet kizárását is.

-       A rosszat legteljesebben azonban mindig a szeretet oldaláról értjük meg. Isten megbünteti a bűnt, hogy képessé tegyen minket a szeretetre, megbüntet minket, hogy megjavítson és ösztönözzön a szeretetre. Így, meglepő módon, a rossz jelenléte is csak azt húzza alá, hogy Isten: a szeretet Istene.

 

 

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>