Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alapvető hittan 1

2013.01.13

 1A VALLÁSOSSÁG

 

A VALLÁS FOGALMA, JELLEMZŐI, MEGJELENÉSE

 

Amióta az ember él a földön, minden korban megtalálhatók a vallás nyomai. A vallás a történelem és a jelen ténye. Az ember ugyanis amióta értelemmel bír tudni akarta a válasz az élet nagy kérdéseire:

  • Honnan jött létre a világmindenség
  • mi az élet értelme
  • miért van halál és szenvedés
  • mi lesz velünk a halál után

és mindig vágyakozott egy olyan végső cél elérésére, ahol a földi szenvedést megbékélés, boldogság, egyfajta megváltás váltja fel. Az örök kérdésekre az egyes kultúrákban különböző válaszok születtek. Vallástörténelem segítségével egyértelműen kimutatható, hogy a vallásos jellegű válaszkeresés az emberiség hajnalától kezdve mind a mai napig tart.

Az emberi élet végső soron út. Az emberek a történelem kezdete óta próbálják elképzelni, honnan ered és hová tart életútjuk. Gondolkodóba ejtette őket, lehet-e irányítani a gondok, nehézségek, ismeretlen erők, kiszámíthatatlan események között. Ezek a kérdések ma is időszerűek, ha kicsit másképp tesszük is fel, mint őseink.

A vallás lényege egy természetfeletti világba, Végső Valóságba vetett hit, az Abszolútumnak tartott valamivel vagy valakivel való találkozás tudta és az ebből fakadó elkötelezettség.

A vallásosság az a létezési mód, ahogyan az ember az élet értelmét adó okhoz viszonyul. Ez a végső értelmet adó ok az egyes vallásokban lehet világon kívül eső (Isten, istenek, szellemi létező), de a világon belüli is (buddhizmus, taoizmus). A vallások a földi élet rejtélyeinek, megválaszolhatatlan kérdéseinek megoldására magasabbrendű lények létezését tételezik fel, akitől függ az emberek sorsának alakulása.

 

ISTEN-FOGALMAK

 

TOTEMIZMUS - A primitív vadásztársadalmak jellemző vallása. Lényege, hogy egy közösség (törzs, nemzetség) egy állatfajjal, növénnyel, virággal: totemmel azonosította magát. A totem nevét viselték, esetleg az adott állatőstől származtatták magukat, a totemben saját magukat tisztelték.

FÉTISIZMUS - Gyakori volt az istenség megszemélyesítése valamely tárgyban, a fétisben. A fétis maga az isten, de legalábbis benne lakozik az isteni erő.

PANTEIZMUS - istent a természettel azonosítja. Tagadja a személyes isten létét, tanítása szerint isten minden dologban benne él.

POLITEIZMUS - sokistenhit, több isteni lény létét feltételező vallás.

MÍTOSZ ISTENEKRŐL - istenek arcát, jellemvonásait, egyéniségét a mítoszok alakítják ki. A mítoszok elmondják az istenek életét, beszélnek a világgal való kapcsolatukról. A mítoszok ember formájú, eszményített, de emberi gyengeségektől nem mentes istenalakokat teremtenek.

 

1.2. VALLÁSTÖRTÉNET, VALLÁSOK

 

AZ ŐSNÉPEK VALLÁSA

 

Már az ősember is igyekezett a maga módján választ adni az élet nagy kérdéseire. Kereste a körülötte lévő világ, történő események okát. Az őskőkori ember megjelenésétől a történelem kezdetéig (Kr.e. 3 000) kialakult vallásokat őstörténeti vallásoknak nevezzük. Eredetüket tekintve ide vezethetők vissza egyes még ma is létező törzsi vallások. Az ősember a természet erőiben és jelenségeiben sokszor istenségeket látott: megszemélyesítette, és mint istenségeket tisztelte azokat. Vallásos életére nagy hatással volt életmódja.

  • Amíg vadászattal és gyűjtögetéssel foglalkozott, az állatok és növények urát, az életadó Erőt tisztelte. 
  • Amikor rátért a földművelésre, a természeti jelenségeket, a Napot, Holdat, vihart személyesítette meg.

A kőkorszaki ember életének középponti problémái az élet és a halál, a megélhetés, a továbbélés, a termékenység kérdései voltak. Az életben maradás kulcskérdése az élelemszerzés volt. Az ősember vallásosságának, örök életbe vetett hitének nyomait a régészeti és néprajzi kutatások is igazolják. (Kőbe, fába vésett alakok, ábrák; a halottak szájába tett pénz, sírjába tett ételek... A vallás őstörténetének világában tehát megtalálható:

  • a természeti erők istenítése
  •  a különféle tárgyak mögötti titkos erők sejtése
  • az élőlényeknek, mint az istenség megjelenési formáinak: növényeknek, állatoknak, sőt embereknek tisztelete
  • a halál utáni létbe és a szellemvilágba vetett hit

Ma is léteznek még primitív törzsek, aki elfogadnak különböző emberfeletti hatalmakat, erőket, sokszor primitív hitük, szertartásaik egy mindenekfelett álló személyes lénybe (az,,Ég Urába'' vagy ,,Nagy Szellembe'' ) vetett hitet tükröznek, aki felé bensőséges tisztelettel és bizalommal fordulnak.

 

AZ EGYITOMI VALLÁS (Kr. e. 3 000 – Kr. u. 395)

 

Az egyiptomi elképzelés szerint a világ az istenekből, a fáraóból és az emberekből áll. A fáraó által vezetett állam úgynevezett istenkirályság, ahol az isten fiaként tisztelt fáraó a legfőbb közvetítő az istenek és az emberek között. Ő egyszersmind a teremtő isten földi mása, ő hivatott fenntartani a rendet, felelni s nép jólétéért. A fáraókat gyakran életükben is haláluk után pedig különösen istennek kijáró tiszteletben részesítették.

A legfőbb birodalmi isten mellett számos istent és istennőt tiszteltek. Voltak köztük csak helyi istenek, és az egész birodalomban ismert, úgynevezett kozmikus istenek. A templomok szentélyében csak a papok léphettek be, de az istenséget, ábrázoló szobrot ünnepeken kihozták a templomból egy bárkán hordozott szentélybe zárva.  Az istenségek szobrait naponta mosdatták, csinosították, étellel látták el, kényeztették, dicsőítették, hogy a szoborba lelket öntsenek, mintegy belekönyörögjék az isteni személyt a képmásba.

, a kozmikus napisten tiszteletének központja Héliopolisz volt. Úgy tartották, hogy Ré, aki a teremtés ura és istene, napkeletkor indul útjára az égbolton egy 770 "könyök" hosszúságú arany naphajón. Nyugat felé tart, ahova este érkezik meg. Ekkor megáll az aranyhajó és Ré átszáll az esti bárkába, amelyben éjszakai útját teszi meg az alvilágon, a holtak világán keresztül. A birodalom gazdagon díszített szentélyeiben széles udvar közepén égbe szökő kőoszlop, obeliszk szimbolizálta a napistent. A Heliopolisz papjai vetették meg az egyiptomi teológia alapjait. Felállították az istenek családfáját, amelynek csúcsán egy önmagától keletkezett isten (Átum) állt.

Külön van levegő-isten - Su; nedvesség-istennő - Tefnat; föld-isten - Gebet; ég-istennő -  Nut; árvíz-isten, aki egyúttal a termékenység istene - Ozirisz.

Az ember testből és három szellemi erőből, lélekből áll:

- az életerőből, vagy őserőből,

- a szellemi lélekből

- és egy harmadik lélekfogalomból, amely főleg a túlvilághoz kapcsolódik és a halál után, kap szerepet.

Az őserő tartja életben az embert, öröklődik és az utódokban, és meghatározza az ember személyiségét. A halál után tovább él a holtakról készült szobrokban, képekben.

Halála után az ember egyesül Ozirisszel, feljut az égbe, ahol a napistennel is eggyé válik, és egy mindenségistent alkot, de csak akkor, ha az alvilági bíróság ártatlannak ítéli, azaz életében nem követett el vétséget a Ré istentől származó szabályzat, erkölcsi normarendszer ellen. 42 féle bűntől kellett mentesnek lenni. A test feltámadásában ugyan nem hittek, ha megsemmisül a test, a lélek gazdátlan bolyongásra ítéltetik örökre. Nagy gondot fordítottak a holtest épségére, a bebalzsamozásra, a sírokba tett tárgyakra, a holtak városaira, a piramisokra.

 

A BABILONI-MEZOPOTÁMIAI VALLÁS   (Kr. e. 1 894-539)

 

A babiloniak a Tigris és Eufrátesz folyók közötti termékeny vidéket népesítették be. Nevüket fővárosukról, Babilonról kapták. Három kozmikus istenük volt:

  • az égbolt (Anu),
  • a légtér és a föld (Enlil),
  • a vizek (Ea) urai.

Ez a hármasság a Holdat (Szin), a Napot (Samas) és a Vénusz bolygókat foglalja magában.

Erkölcsi normáikról Hammurápi 272 paragrafusa tájékoztat bennünket. Büntették az istenek elleni vétket, a mások életében, tulajdonában okozott kártevést, a családon belül elkövetett bűncselekményeket. A büntetés alapja a „szemet szemért, fogat fogért“ irányelv.

Számos babiloni isten tiszteltek, szinte minden városban más istennevekre bukkanhatunk Sok isten, kötődik természeti jelenségekhez, de még sokkal több az eget benépesítő égitestekhez. Babilon vallásának központi eleme a csillaghit, mely szerint az égi testek (nap, hold, csillagok) járásának van a legnagyobb befolyása az emberek sorsára. A hold járásához igazították az időszámítást, a csillagászati események (őszi, tavaszi napéjegyenlőség) képezték a naptárak kiindulópontjait, ezekhez kötötték ünnepeiket. Papjaik képzettek voltak, ismerték az égitestek járását. Legfőbb istenük Marduk, az istenek királya, aki szörnyeteg formájában elképzelt káoszból teremtette a világot. A szörnyeteget megölte, kétfelé vágta, és két részből hozta létre a földet és az eget. Eredetileg az emberek együtt éltek az istenekkel, akik bölcsességüket átadták az embereknek. Az emberek azonban bűneikkel magukra vonták az istenek haragját, akik özönvizet bocsátottak a földre. Az özönvízből egyedül Utnapistim menekült meg, aki megmentett néhányat, az isteni bölcsességeket megörökítő táblákból.

 

A GÖRÖG VALLÁS (Kr. u. 529- ig)

 

A görög istenek nagy családját egyrészt a népi vallás helyi istenei: a természeti erők, égitestek, fogalmak (növekedése, gyógyulás, vita) megszemélyesítői, az Olümposz hegyén székelő, ember alakú istenek képezik. A görög vallási tisztelet igen fontos tárgyai a természetben talált, faragatlan, de formájukkal titkokat sejtető kövek Egy részüket azért részesítették isteneknek kijáró tiszteletben, mert azt képzelték, hogy az égből hullottak alá, vagy villám csapott beléjük, vagyis az istenek megölték azokat. Istentisztelet keretében olajjal megkenték, felöltöztették őket, majd áldozatot mutattak be előttük. A görög hit jellemző jelentősége a fétisizmus.

Fétisizmus – nemcsak köveket, hanem faragott fa oszlopokat, gerendákat, továbbá apró, ülő alakban ábrázolt isten – figurákat is felruháztak földöntúli képességekkel. Képzeletük élő fáknak is lelket tulajdonított.

Az Olümposzon,- egy közel 3 000 m magas, felhőkbe burkolt hegycsúcson – tizenkét isten lakik, akik kapcsolatba lépnek az emberekkel. Eledelük az ambrózia, italuk a nektár, amitől örökké fiatalok maradnak. A világegyetem három birodalomból áll: az ég és földből, a tengerből, valamint az alvilágból. Ez a három birodalom három testvéristen: Zeusz, Poszeidon és Hádész uralma alá tartozik. Zeusz a főisten, az égi jelenségek istene, ő szórja a villámokat, de ő őrzi az államrendet is, védelmezi a házat és a családot, az idegeneket és a vendégeket. Poszeidon a tenger és a vizek istene. Ő okozza a földrengéseket és a viharokat, ő a halászok védelmezője, a tengeren utazók oltalma. Hádész pedig a halottak lelke fölött uralkodik.

Legfőbb erkölcsi eszményei a mértéktartás, a jámborság és az istenfélelem. Ezekkel ellentétes, vagyis bűn az elbizakodottság, az istenekkel és emberekkel szembeni gőg és felfuvalkodottság, ami isteni büntetést von maga után. Istenek elleni vétség, államilag büntetendő cselekmény.

A halottak Hádész birodalmába kerültek, feltéve, hogy haláluk után eltemették testüket. Az alvilág birodalmát ércfal vette körül, melyen érckapuk nyíltak. A kapukon Hermész vezette át az elhunytak lelkét a holtak birodalmába. Itt működött egy halál-bíróság, amely ítélkezett a frissen érkezők felett. Az igazak jobb oldalról bejutottak a "megboldogultak szigetére". A szigetet Léthé, a felejtés folyójának hullámai nyaldossák. Aki ennek a vizéből iszik, elfelejti földi élete eseményeit, és ettől mindenek fölött boldoggá lesz.

A nem igazaknak bal oldaláról a Tartaroszba, egy sötét szakadékba kell menniük, amelyet háromszoros fal vesz körül, és körülötte tűzfolyó folyik. A boldogtalan lelkek itt iszonyú kínokat állnak ki.

 

A RÓMAI VALLÁS (Kr. e. 753 – Kr. u. 476)

 

A római ember képzeletvilága földhözragadtabb, mint a görögöké. Vallásuk a józan gondoldású parasztember hite, aki kemény munkával szerzi kenyerét, és állandó harcban védi és gyarapítja javait. Nem színezi ki isteneinek képét, nem alkot gazdag mítoszvilágot. A vallásosság sok elemét a Rómát korábban benépesítő etruszkoktól vette át, de merített a görögök vallásosságából, világszemléletéből és a keleti vallások misztériumából is.

A római nép sokistenhivő ugyan, de nem imád annyi istent, mint az a korabeli népekre jellemző. Öt főistent tiszteltek: Jupiter a menny istene, Mars a szántóvetők és a hadak istene, Quirinus a hadisten, Janus az idő, a kapuk, ajtók és az évkezdet istene, Vesta a tűz és a házi tűzhelyek istennője. Számos nem megszemélyesített házi istennek mutattak be áldozatot, így az elhunytak szellemeinek, és a sírkamrára gondot viselő szellemeknek. 

A halottak tisztelete fontos része vallásuknak. Évente több ünnepet szentelnek nekik. A halottak szellemeinek visszatérésétől rendkívül félnek, és a különféle praktikákkal igyekeznek meggátolni, hogy az alvilágból az élők világába juthassanak.

 

A HINDUIZMUS

 

A hinduizmusnak nincsen alapítója, legfőbb prófétája sem. Hinduizmus a szószoros értelemben nem vallást jelöl meg, hanem vonatkozik az egész hindu népcsoportra. A hindu perzsa szó, ami egyszerűen indiait jelent. A hinduizmus a nevét a Hindu folyóról kapta, és India vallásainak összefoglaló neveként gyökerezett meg Európában.

A hindu vallásnak négyezer éves történetéről beszélhetünk. Az elmúlt négyezer év alatt három nagy korszakon keresztül jutott a kezdeti sokistenhivő természetvallástól a mai hinduizmusig:

  • védikus időszak – 2000 - 1000. Kr. e. - Védizmuson a Kr. e. II. évezredben Indiát északnyugatról elárasztó, magukat " árják"- nak ("nemeseknek") nevező bevándorlóknak, illetve az általuk leigázott bennszülött népeknek a vallását értjük. A bevándorlók világos bőrszínükre hivatkozva magasabbrendűnek tartották magukat a sötétbőrű bennszülötteknél, és az utóbbiakat ezért jobbágyaikká, rabszolgákká tették. Ez lett a későbbi kasztrendszer alapja.
  • brahmanizmus – 1000 - 800 Kr. e. - A brahmanizmus papi vallás. Ebben a korszakban lettek a papok, akiket szintén brahmanoknak neveznek, a kasztrendszer legfelsőbb osztálya. Központi eleme az áldozatbemutatás. Ez az áldozat nem egyszerűen kiengesztelődő ajándék az isteneknek, hanem különleges mágikus cselekedet. Az áldozat jelentősége akkora, hogy még az istenek is ehhez folyamodnak, ha saját vágyaikat be akarják teljesíteni, sőt áldozat útján érték el halhatatlanságukat és tudták legyőzni a démonokat.
  • klaszikus hinduizmus - 800 – máig tartó szakasza

A vallás kultikus központjában a Brahman áll. A Brahman az "Egy", uralkodó világelv, a világegyetem átfogó erő megjelölése. Nem isten, hanem önmagáért létező, senkitől sem függő abszolútum. Nincs alakja, neve, neme, tulajdonságai: maga a semlegesség. A jelenvilágon, a jón és a rosszon túl létezik.

Istennek három arculata van, a Brahma (teremtő), Visnu (megérző) és Síva (romboló) isten-háromság. Kívülük számos istent és félistent tisztelnek.

Hindu vallás elemei:

- Védák - a hinduisták szent könyveik Kr. e. 1500 - 500 között születtek meg. Ezeket a további évszázadokban létrejött könyvek Brahmanák, Upanisadok magyaráznak.

- Lélekvándorlás - a hit abban, hogy a tökéletesség elérésével meg lehet szabadulni a lélekvándorlás kínjától; A lélek a születéskor lép a testbe, a halálban elhagyja, és egy másik testbe költözik. A lélekvándorlásnak ez a körforgása vég nélkül tart. Az újramegtestesülésre befolyással vannak az ember cselekedetei. A tettek megfizetésének, a "karmának" a törvénye alá van vetve. Ez azt jelenti, hogy a lelket körülvevő láthatatlan testre bélyeget nyom minden cselekedet, és az új testet ezek a bélyegek határozzák meg. Ezért a cselekedetektől függ, hogy a reinkarnáció milyen testbe történik: emberi vagy állati, egészséges vagy beteg testbe.

- Kasztrendszer fenntartása - A kasztrendszer négy társadalmi réteget különböztet meg: az árják három rétegét:

- a papok,

- a harcosok

- a polgárok rétegét,

- kasztnélküliek – akik a társadalom kitaszítottjai.

A hindu életének célja, hogy egyesüljön a Brahmannal. Ennek útja a földi dolgokról való teljes lemondás, a szenvedélyektől (gyönyöröktől, fájdalmaktól) megszabadulás, a tökéletes önfegyelmezés. Ha az ember eljut a valóság tökéletes ismeretére, akkor megszűnik ragaszkodása a földi élvezetekhez, vágyakhoz, és mindez elvezet a megszabaduláshoz, elszakít az újjászületés kényszerétől. Egyik ilyen út a jóga, amellyel elérhető az ember fizikai, értelmi, szellemi függőségének megszüntetése, és az egyesülés az Abszolútummal.

 

A ZSIDÓ VALLÁS

 

A zsidó vallás jellemzője az egyistenhit – monoteizmus. Itt fejeződik ki legtisztábban a monoteizmus:

„Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!“

Gyakori a bálványimádás, az egy igaz Isten elhagyása más istenek kedvéért, a legnagyobb bűn. Istenről faragott képek készítése, vagy ezek imádása is súlyos véteknek számít, mert az emberi módon való ábrázolás a teremtmény szintjére alázza a Mindenhatót.

Ábrahámmal kezdődik – amikor az Isten kivezette a Kaldeai Úr varosából. Majd kiválasztotta Izraelt, és különleges módon védelmezte. Kiszabadította az egyiptomi rabságból, neki ajándékozta Kánaán földjét. Mózesen keresztül szövetséget kötött a néppel, amely egyfelől isten ígéretét tartalmazza, hogy mindig gondoskodni fog népéről, másrészt elvárja a választott néptől a hűséget és a törvény teljesítését. A Biblia ószövetségi könyvei tartalmazzák a választott nép történetét.

A zsidó vallás a törvény megtartásában valósul meg. Az erkölcsi előírásokat, a parancsokat és tiltó rendelkezéseket a Tóra, a Törvénykönyv foglalja össze. Lényegesek a tisztasági előírások, az étkezésre vonatkozó szabályok, az erkölcsi törvények, valamint a házassági törvény. Tilos bizonyos állatok (pl. sertés) húsának és vérének a fogyasztása. Az engedélyezett állatok levágása rituálisan történik, amelynek fontos eleme, hogy teljesen kivéreztetik, a vért ugyanis az élet hordozójának tekintik. Fontos a sabbat, a hetedik nap megszentelésének törvénye.

Az Egyház misztériumát szemlélve e Szent Zsinat emlékeztet arra a kötelékre, mely az új szövetség népét lélekben összeköti Ábrahám törzsével. Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei Isten üdvözítő misztériumának megfelelően már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál megtalálhatók. Vallja, hogy a Krisztus-hívők a hitben Ábrahám fiai, rájuk is vonatkozik Ábrahám meghívása, s hogy az Egyház üdvösségét a választott nép egyiptomi kivonulása titokzatosan jelezte. Ezért az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget; s hogy annak a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai. Az Egyház ugyanis hiszi, hogy Krisztus, a mi békénk, keresztjével kiengesztelte a zsidókat és a pogányokat és a kettőt önmagában eggyé tette. Az Egyház azt is mindig szem előtt tartja, amit Pál apostol mondott a vérrokonairól: "Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus" (Róm 9,4--5), Szűz Mária Fia. Azt sem feledi, hogy a zsidó népből születtek az apostolok, az Egyház alapjai és oszlopai és az a sok tanítvány, aki Krisztus evangéliumát elsőként hirdette a világnak. A Szentírás tanúsága szerint Jeruzsálem nem ismerte föl látogatásának idejét, és a zsidók többsége nem fogadta el az evangéliumot, sőt néhányan szembeszálltak terjedésével. Mindazonáltal az Apostol szerint a zsidók az atyák miatt nagyon kedvesek Istennek, aki nem bánja meg ajándékait és hívását.  A prófétákkal és ugyanazzal az apostollal együtt az Egyház várja az egyedül Isten által tudott napot, melyen az összes nép egy hangon fogja segítségül hívni az Urat, "és vállvetve fognak szolgálni neki." (Szof 3,9). Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni. Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától, vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.  Ezen kívül az Egyház -- mely elutasít minden üldözést, bárkit is érjen -- megemlékezvén a zsidókkal közös örökségről, nem politikai megfontolásoktól, hanem evangéliumi vallásos szeretettől indítva fejezi ki sajnálatát a gyűlölet az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat. Krisztus miként az Egyház mindig tanította és tanítja, minden ember bűneiért mérhetetlen szeretettel vállalta önként szenvedését és halálát, hogy mindnyájan üdvözüljenek. Az igehirdető Egyháznak tehát az a feladata, hogy hirdesse Krisztus keresztjét, mint Isten egyetemes szeretetének jelét és minden kegyelem forrását.

A BUDDHIZMUS

 

A buddhizmus a hindu vallásban gyökerezik, a hindu vallás egyik "szektája"-ként indult a brahmanizmus idején. Történelmi vallás, vagyis alapítója történelmi személy: Sziddhárta Gautama herceg, aki Kr. e. 560 körül született.

Buddha személyisége:

Tizenhatéves korában megnősült, gyermeke született, majd otthagyta feleségét, és koldus aszkéta lett, mivel megtapasztalta a lét fájdalmas állapotát. Ám ez nem jutatta el a teljes felszabaduláshoz, ezért elmélkedésbe kezdett.  Kr. e. 531– ben felfedezte a fájdalom problémájának megoldását, elérte a megvilágosodást és megvilágosodott lett. A Buddha nevet választotta ki. Ez azt jelenti, hogy belépett a kioltott vágyak és szenvedélyek békéjébe, vagyis eljutott a nirvánába. Ezután 45 évig tartó prédikálásba kezdett, közben megalapította a buddhista szerzetesek rendjét.

Buddha nem isten, nem is valamelyik isten megtestesülése, hanem egyszerű ember, akinek élete ugyanúgy véges, mint bárki másé. Annyiban különbözött másoktól, hogy le tudott győzni minden szenvedélyt és vágyat, ezzel pedig szokatlan erő bontakozott ki benne.

A Buddha emelkedett szellemű, tökéletessé lett ember, ki levetkőzte a gyűlöletet és a vágyat, és a legmagasabb rendű szenvedélymentesség és bölcsesség állapotában legyőzött mindent, ami földi.

Tanítása:

1. A lét csak szenvedés,

2. A szenvedés oka a vágy az élet, a hatalom, az élvezetek után.

3. A szenvedéstől való szabadulás legbiztosabb útja az önzés, az életszomj, a vágy kioltása. Így jut el az ember a nirvánába - vagyis a teljes közömbösség, megelégedettség és érzéketlenség nyugalmába.

4. Az életszomj kioltásának, vagyis a szenvedés megszüntetésének nyolc útja van:

- helyes hit

- gondolkodás

- beszéd

- cselekvés,

- az élet,

- törekvés,

- vizsgálódás,

- szemlélődés.

Buddha szerint az ember számára egyedül fontos probléma a fájdalomtól való végleges és teljes megszabadulás kérdése. Az ember átjut a bizonytalan látszatlétből a nirvánába, a béke és a tisztaság állapotába, ez az életvágy tökéletes kihunyását jelenti. A nirvána nem

a   „semmi“, hanem olyan valóság, amely más létrendhez tartozik – maga az Abszolútum. A buddhista közösség szerzetesekből és világiakból áll.

A Kr. u. I. században bontakozott ki a korábbi Hinajana (kis szekér) tannal szemben, illetve amellett a Mahajana (nagy szekér) tan. Ez tette vallásos jellegűvé a buddhizmust. A Mahajana buddhizmus szerint (bár több istenséget tisztel) Buddha maga az Abszolútum, a végtelen szeretet, minden teremtmény üdvözítője. S minden ember magában hordja a lehetőséget, hogy birtokolja Buddha természetét.

Napjainkban sokat emlegetik a zen-buddhizmust, amely főleg Japánban népszerű. Ez egyfajta önnevelési, illetve koncentrációs módszer, s ezért bármely vallással összhangba hozható. Pl. különböző (összeszedett) testtartásokban végzett elmélkedési módszereiket keresztények is alkalmazzák. Ez a vallás is politeista.

A KÍNAI VALLÁSOK

 

KONFUCIONIZMUS

 

A konfucianizmust Kong-fu-ce hozta létre (Észak-Kínában a Kr. e. VI. században), sohasem akart vallásalapító lenni, hanem csak hithirdető. Ez inkább társadalmi etika, mint vallás. Célja a társadalmi rend biztosítása, ősi erkölcsök fenntartása. Eszerint a Tao a társadalmi szokások, törvények összessége, amelyeket ugyan nem az ember talált ki, hanem természetfeletti eredetűek. Törvénye az emberek -- szülők-gyermekek, idősek-fiatalok, uralkodók-alattvalók stb. -- közti kölcsönös szeretet. Konfucius szerint az ember végső célja az engedelmesség az égnek. A konfucius az „Ég” elsőbbségéről beszél. Ezt hatalmas lénynek tekinti, aki mindent vezet és meghatároz. Elméletének lényegét megtaláljuk egyik mondásban: „Az igazságtalanságot igazsággal kell visszafizetni, a rosszat pedig jóval.”

 

TAOIZMUS

 

A taoizmus létrehozója Lao-ce (Dél-Kínában a Kr. e. VI. században). E rendszerben a Tao az egész világot szabályozó törvény. Tao a látható világ alapja. A Tao két ellentétes elv küzdelméből és együttműködéséből adódik. Egyik az aktív, férfias, kedvező elv (Jang), a másik a passzív, nőies, káros elv (Jing). A két elv egyensúlyának megtalálása a helyes életút megtalálását jelenti. Hogyan épülhet be az ember a világ harmóniájába? Ha rábízza magát a természet erőire, törvényeire. Ehhez viszont az elmélkedéssel és a teljes passzivitással jut el. Nem kell törődni a tudással, alkotással: egyedüli helyes út a nem-cselekvés.

 

AZ ISZLÁM

 

Bölcsője Arábiában található, születésének ideje a Kr. u. VI. század. Ebben az időben két nagyhatalom, Bizánc és Perzsia között fekvő háborús határterületnek számított, így a kereszténység és a pogányság harcainak színteréül szolgált. A félsziget lakosságának vallása a sokistenhit (politeizmus) volt, amelynek istenei közül kiemelkedett egy "nagyobb isten" (Allah akbar), szentélyei közül pedig a mekkai Kába, amely fő kereskedelmi utak csomópontjában feküdt. Bár az állandó lakosság vallását a politeizmus jellemezte, a zsidók jelenlétének köszönhetően jelentős képviselői voltak Arábiában az egyistenhitnek (monoteizmus) is. Elhintették az Ószövetség magvait, amelyeket később megtalálunk majd az iszlám hit alapjában.

Kr. u. 570-ben született Mekkában Muhammmad ibn Abdallah - Mohamed, akit miután korán árvaságra jutott, kereskedő nagybátyja neveltetett. Így megismerkedett a zsidó és a keresztény tanítással egyaránt. Egy gazdag özveggyel, Khadidzsával kötött házassága után a hagyomány szerint Gabriel angyaltól megkapta az isteni kinyilatkoztatást.

Kinyilatkoztatásnak a lényege a következő: hit az egy, mindenható, de irgalmas Istenben, Allahban; várakozás a végítéletre, ami biztosan elérkezik, s Allah borzasztó ítéletet mond majd a hitetlen sokistenhivők és az igazságtalan gazdagok, uzsorások és elnyomók fölött.  Mohamedre igen nagy hatással volt a zsidó és a keresztény monoteista istenkép.

Mohamed hirdetni kezdte Mekkában az új tant, de próbálkozása kudarcra járt, ami természetes, hiszen a többség kereskedőkből, gazdagokból, uzsorásokból és sokistenhivőkből állt, akiket Mohamed kárhoztatott. Az újdonsült tanítónak menekülnie kellett szülővárosából, és a közeli Jathribban telepedett le, amelyet később Medinah-nak, vagyis a Próféták Városának neveztek el.  Mindez pedig a Kr. u.-i 622. esztendő derekán történt. Ezt az eseményt, Mohamed "futását" hidzsra néven ismeri a történelem.

Jathribban Mohamed meghatározta az iszlám pontos arculatát, végleg megkülönböztette a zsidó és a keresztény vallástól. Ettől kezdve Allah hívei számára a családi kötelékek helyett is az iszlám jelentette az abszolút értéket. A 622. esztendő, a hidzsra éve méltán tekinthető a mohamedanizmus kezdetének.

A Jathribban töltött 8 év alatt Mohamed az iszlám elveinek kidolgozása mellett meghirdette a szent háborút, a dzsihádot, amely a muzulmánokat felhatalmazza az erőszakos hitterjesztésre, az iszlám fegyveres terjesztésére. Először elüldözte a jathribi zsidókat, majd leszámolt a mekkai sokistenhivőkkel, és 630- ban elfoglalta szülővárosát, Mekkát. Sikeres harcaiban a kapott kinyilatkoztatás győzelmét látta. A Korán szerint a szent háborút a következőképpen kell értelmezni:

„A győzelmet egyedül Isten adja. Nem ti öltetek, hanem maga az Isten, nem te dobtad el a dárdát, hanem az Isten, s azért, hogy kipróbálja a hívőket.

Öt pillérre épül:

  • első a hit.

A további négy a cselekedetre vonatkozik:

- rendszeres ima,

- az alamizsna,

- a böjt

- és a zarándoklat.

Az iszlám vallás mindenekelőtt hitet követel. Az ember egész életmódjára, minden tettére, sőt még a politikára is ki kell terjednie, vagyis teljesen átszövi az ember egész létét. Az iszlám alapja a hitvallás elfogadása: „Nincs más isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája.Valaki hivatalosan muzulmán legyen, elég ezt a hitvallást illetékes tanuk előtt hangosan elmondania. Elsőbbséggel bír, hogy egyedül a hit üdvözít; a cselekedetek, akár jók, akár rosszak, viszonylagossá válnak. Az iszlám hitvallás teljes megfogalmazásában a következőképpen hangzik: „Hiszek szilárdan Allahban, az egyben és az egyetlenben, angyaliban, a prófétáknak kinyilatkoztatott könyvekben, Isten küldötteiben és az Ítélet napjában és a halált követő életben és abban, hogy a jó és a rossz Istentől jön.

Mohamedán naponta ötször imádkozik: hajnalban, délben, kora délután, naplementekor és késő éjjel. Ezek szertartásos formában való elvégzése kötelező. Az imához, amely legapróbb részletéig szabályozott, a törvényes tisztaság állapotában kell lenni, ami mosakodást igényel attól függően, hogy mivel "szennyezte be" magát az ember. Az ima elvégzéséhez Mekka felé fordulnak. Ezután elrecitálnak bizonyos szövegeket, amelyeket megfelelő testtartással kell kísérniük. A férfiaknak kötelező péntekenként részt venni a mecsetben végzett közös imán. Az imának mindig lelki jelentősége van: az imádás, a hálaadás és a dicsőítés megnyilvánulása.

Az alamizsna az idők során törvényes és kötelező feladattá vált, de a mohamedán ember egyénileg és önként is szívesen adakozik a szegényeknek.

Böjt – meghatározott hónapban kötelező, melynek neve: Ramadan. Ekkor tilos a táplálék minden fajtájának fogyasztása, a dohány és az illatszerek használata, valamint a nemi kapcsolat. De mindez csak reggeltől estig érvényes, vagyis napközben, amikor egy fehér fonalat meg lehet különböztetni egy feketétől.

Az ötödik pillér a Mekkába történő zarándoklat, amely minden egészséges felnőtt muzulmánnak kötelező legalább egyszer az életében.

Az iszlám azokkal a népekkel, amelyek ezt a vallást elutasítják, a politikai harc, a dzsihad állapotában van. A Korán ezt írja: „Addig kell harcolni ellenük, amíg csak vallásuk Istené nem lesz.A szent háborúban elesett muzulmánok megbocsátást nyernek, és jutalmat kapnak Allahtól.

Az iszlám tanai egyszerűek és sokban megfelelnek az ösztönöknek (pl. a nem hozzánk tartozók kiirtása; a mennyei érzéki gyönyörök ígérete stb.). Bizonyára ez is az oka, hogy az általuk meghódított, többnyire egyszerű népek könnyen magukévá tették. Követőinek száma 1,2 milliárd körül mozog (a kereszténység után a második legnagyobb vallás a világon). Értékei:

-         az egyistenhithez,

-         az imádsághoz és vallási előírásokhoz való hűség,

-          szent könyvük tisztelete,

-          valamint az iszlám testvériség megélése. A testvériség azonban csak valláson belüli, míg az iszlámot nem követőket ellenségnek tartják.  A Korán a keresztényeket is a hitetlenek közé sorolja.

 

A KORÁN

 

-         Iszlám szent könyve a Korán, aminek jelentése: kitűnő olvasmány.

-         114 fejezete / szura/ van, melyeknek terjedelme a második fejezet 286 és az utosó fejezetek 3- 4 sora között mozog. Minden fejezetnek különböző hosszúságú versei /ayat/ vannak.

 

KERESZTÉNYSÉG

 

Keresztényeknek a Szentháromság nevében megkeresztelt embereket hívjuk, akik a keresztség által Krisztus titokzatos Testének tagjai lettek. Gyakran mondják: Egy az Isten – illetve minden vallás egyforma. Tartalmaz a kereszténység valami „többletet“ ? Minden vallás egyforma.  Ebben van egy bizonyos igazság: Valóban minden tisztult vallás tartalmaz mély emberi igazságokat, hiszen mindegyikben az emberek közös istenkeresése nyilvánul meg. Minden vallásban az üdvözülhet, aki hittel és tiszta lelkiismerettel követi tanítását. Minden vallásban éltek és élnek szent emberek is, és súlyosan vétkező emberek is.

A kereszténység mégis a legteljesebb vallás. Jézus egy lényegében új világlátást hoz. Ha megismerjük a történelem nagy vallásait, azt tapasztaljuk, hogy mindegyik töredékes, illetve egyoldalú. A különböző vallások az Igazság egy-egy szeletét tartalmazzák. Míg, aki megismeri a kereszténységet, felfedezi, hogy Jézusban az igazság és Élet teljessége jelent meg. A legfelségesebb a kereszténység hitében az, hogy vallja: Jézusban maga az isten jött közénk, maga Isten adta életét értünk, hogy általa megszabaduljunk emberi nyomorúságainkból, és új Isteni életet élhessünk. A II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról:

„Akiknek semmiféle vallásuk sincs, vagy pedig szembe állnak minden istenhittel, azokért imádkozunk. Sokaknak közülük azért nincs vallásuk, mert a vallásról teljesen téves és visszariasztó elképzeléseik vannak. Például, hogy a hit bilincs, amely megköti az embert a kutatásban, és akadályozza az előrehaladásban; vagy a hit megalázza az emberi méltóságot; vagy a hit a siralom völgyévé teszi a földet… Pedig a kereszténység: öröm! A kegyelem: öröm! Krisztus maga az öröm! Ő a világ igazi boldogsága!

Igaz: a keresztény élet ismeri az önmegtagadást is, tud szigorú bűnbánatot tartani, hirdeti a kereszthordozást, és amikor kell, vállalja a szenvedést és a halált is. És mindezek ellenére a valóság ez: a kereszténység boldogság!“

 

SZEKTÁK-SZABADEGYHÁZAK

 

A szekta többnyire valamelyik nagy egyházról leszakadt, annak tanítását, életét felülbíráló kisebb csoportosulás, amely saját véleményét gyakran tévedhetetlennek és egyedül üdvözítőnek tartja, s amelynek tagjait áthatja a kiválasztottság, a megtérés, a világtól és az Egyháztól való elkülönülés tudata.

A szekták, legalapvetőbb tévedése, hogy bár sok mindent megértettek Jézus örömhíréből, de nem értették meg számos tanítását, így elsősorban az egységre vonatkozót. A Bibliát számos kérdésben egyénileg (önkényesen), egyoldalúan értelmezik. Ma a kisegyházak közé sorolják nemcsak a keresztény eredetű csoportokat, hanem mindazokat, akik magukat egyháznak, vallási célú közösségnek jelentik be.

 

NEW-AGE

 

Nagyon összetett világnézeti divat-áramlat, amely összefügg kulturális, filozófiai, vallási, orvosi, hírközlési, kereskedelmi területekkel; számtalan” csatornán” érkezik a tartalma a hétköznapok emberéhez, aki éppen ezért nem veszi észre a mozgalom belső, rejtett irányítottságát. Valójában ma már emberek tömegei gondolkodnak az ”új paradigma” szerint, magukat kereszténynek tartó hívő emberek ezrei kapnak lendületet a természetfeletti sajátos kutatásához keleti vallási módszerekkel, kapnak tippeket a kapcsolatfelvételhez titkos erőkkel, mágikus módszerekkel, hogy - amint vélik, ezekkel hitüket frissíthessék, istenkeresésükben segítséget kapjanak. E gyanútlan és vallásilag tájékozatlan, jó szándékú tömegeknek a lelki helyzetére kiválóan illik a Római levél részlete: ”Tanúságot teszek mellettük, hogy van bennük buzgóság Istenért, de hiányzik a kellő megértés. Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására”(Róm10,2-3).
Pál apostol szavai
pontosan jellemzik napjaink e divat-lelkületét, amely arra vezeti az embert, hogy Isten hatalmát saját emberi hatalmával helyettesítse, valamint Jézus Krisztus megváltásának elfogadása, hite helyett olyan pszichotechnikákat tanuljon meg, amelyeknek ideológiájával és gyakorlataival egyaránt önmagát, mint saját maga megváltóját, saját maga gyógyítóját, önmaga megvalósítóját fedezi föl. Csakúgy, mint az ókori gnoszticizmus szektás csoportjainál 3-4 évszázadon keresztül, ma ebben az újkori „spiritualizmus”-ban is Isten megváltása helyett az ember önmegváltásáról beszélnek,” tudás” (gnószisz) és a befelé fordító lelki technika (ezoterika) által.  Az ember ebben a rendszerben is annak a hiú reménynek válik áldozatává, mely szerint itt a földön saját erőnkből meg tudnánk valósítani a paradicsomot.
 

 AZ ATEIZMUS  

 

Az ateizmus Isten létét tagadva magyarázza a világot és az embert. Egyik formájának tekinthetők a Buddha előtti ősi indiai filozófiák és vallások. A krisztusi kinyilatkoztatás óta az ateizmus az ő istenségének tagadását is jelenti. Létezik gyakorlati ateizmus, melyben az ember úgy él, mintha Isten nem léteznék. Nem tiszteli őt, csak önmaga, s legfeljebb a társadalom törvényeihez igazodik. Az elméleti ateizmus Isten létének közvetlen v. közvetett, tételes tagadása.

a) A közvetett (negatív)  tagadja Isten létét, mert nem ismeri Istent. Azt vallja, hogy Isten létének kérdése ítélőképességének körén kívül esik; vagy közömbösségből nem óhajt foglalkozni vele.

b) A közvetlen (pozitív) cáfolja és támadja Isten létének bizonyítékait, a vallás és az istentisztelet emberi természetből fakadó voltát, a gondviselést, a lélek halhatatlanságát, az erkölcsi felelősséget, Isten bíró voltát. Meggyőződéssel hirdeti, hogy nincs Isten, minden istenbizonyítást tudománytalan szemfényvesztésnek, tévedésnek tart, s e bizonyítás lehetőségét elvileg zárja ki. Teológiai szempontból nézve nemcsak minden olyan filozófia és vallás ateista, amely Isten létét tagadja, hanem azok is, amelyek Isten valamely lényeges tulajdonságát tagadják. 

 

 

 

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>